Néhány hete elkezdtem összegyűjteni egy cikkhez az adatokat a Mikszáth végzős sportolóiról. Az emeltszintű testnevelés oktatásban résztvevő lányok, ahogyan egy korábbi cikkemben már írtam 41 alkalommal álltak a Diákolimpia Bajnoki dobogó legfelső fokán. Az adatok összesítésekor szembesültem azzal a ténnyel, hogy közülük többen 4x-es, 5x-ös, a Szabó Eszi 6x –os bajnok. (A cikk itt elérhető!) A lányok között Bárczi Kata nyerte a „háziversenyt” a maga 7 bajnoki címével.

Barczi Kata

Meglepődtem a bajnoki címek számán. Kíváncsi lettem arra, hogy ezek az eredmények mennyire ritkák a diáksportban. Megkerestem a Magyar Diáksport Szövetséget és információt kértem arról, hogy rendelkeznek-e az általános iskolás korosztály összesítésével? Válaszukból megtudtam, hogy nem tartják nyílván a csapatban szerepelő sportolók neveit (?) ezért nem tudnak adatot szolgáltatni számomra. Mindenesetre ezt nagyon helytelen gyakorlatnak tartom!

Az interjú elkészítésének apropója a Diákolimpiai Bajnoki címek száma volt, és a hétből „csak” egy volt, ami nem atlétikai eredmény – a 2012- ben megnyert Kézilabda Diákolimpia – de Kata eddigi sportteljesítményének meghatározó része a kézilabda, ezért arra is kitérek kérdéseimben. No de a hosszú bevezetőt kövesse az interjú!

Kaata9Sportoltak a szüleid? Tudatosan a sporttagozatra írattak be a Mikszáthba?

Anya az röplabdázott sokáig a Nemzeti Bajnokságban, apa kézilabdázott, és mint nem régen megtudtam még a János bácsi (Fuisz János) is volt az edzője Nagyatádon! Mi régen a Kaposvári utcában laktunk, de amikor én elsős lettem már építkeztünk ott ahol most lakunk. Ezért a bátyámat már a Mikszáthba iratták a szüleim, és én persze követtem. Volt felmérő az óvodában az akkor induló tesitagozatos gyerekeket akkor választották ki. A szüleim és hát persze én is szerettem volna, ha bejutok a tagozatra. Sikerült.

Kik voltak a testnevelőid az alsóban?

A Trombitás Árpi bácsival kezdtük a szivacskézilabdával, és az elsőt követő nyáron kezdtünk a János bácsival (Fuisz János) edzeni. Azon a nyáron a Szakképző tornatermében volt edzőtáborunk, amit már a János bácsi vezetett, így kezdődött a közös munkánk.

Akkor már versenyeztetek?

Igazából nem nagyon emlékszem, abban biztos vagyok, hogy a megyei korosztályos bajnokságokban indulhattunk, mert emlékszem a Nagyatáddal mindig nagy csatában voltunk, de akkor még általában kikaptunk.

Én egyébként kapusként kezdtem! Akkor még szivacslabda volt és „bemertem állni” a kapuba … most már nem mernék! :-) Másodiktól már mezőnyben játszottam és előfordult, hogy idősebbekkel is egy csapatba kerültem.

Tudtál gyerek lenni? Gondolom már akkor is nagyon sok időtöket elvett a sport.

Minden nap volt tesi óránk, és kezdetben heti 2, majd három, és nagyon régóta már 5 edzésünk is volt egy héten. Emellett persze a hétvégeken meccsek, bár amíg kicsi voltam sokkal kevesebb mérkőzésünk volt, mint manapság.

Azért én azt gondolom mindig találtunk arra időt, hogy szüleimmel együtt kiránduljak, evezzek, vitorlázzak. Nem gondolom, hogy „sanyarú” gyerekkorom lett volna.

Alsóban már atletizáltatok?

Igen, gondolom ez természetes, hiszen alapsportág az atlétika. Persze volt még más sportos feladatunk is hiszen Marika nénivel (Fuisz Jánosné), és  Viki nénivel (Balogh Viktória) a játékos sportversenyt is rendszeresen csináltuk.


Uton_Varsoba2008-ban 10 évesen Tatán, az Atlétika Diákolimpia II. korcsoportos 3 próba Országos Döntőjében nyertél csapatban. Kislabdahajításban, az egész mezőnyben a legnagyobbat dobtad (47,26 m) -  ezért meghívták a korosztályos válogatottba. Van emléked a versenyről?

Élénken emlékszem rá! Nagyon nagy élmény volt! Voltunk már korábban versenyen persze, na de hogy ennyien egy helyen, az Olimpiai edzőtábor … akkor láttunk először műanyag borítású futó pályát … szóval egy teljesen másvilágba csöppentünk!  Egyébként ott mindenki elég nagyot dobott, nagyon örültem a 47 méternek.

Emlékszel rá, hogy mekkora volt a dobásod elsőben?

18 méter volt, ami már akkor is nagynak számított, és azt már rendes kislabdával dobtam.

Hogy tudtad meg, hogy beválogattak a Magyar Atléta Gyermek Válogatottba?

Még ott Tatán odajött a Laci bácsihoz (Bőle László) a gyerek válogatott edzője(?), vagy szövetségi kapitánya és elmondta, hogy szeretné ha versenyeznék a nemzeti színekben. Nagyon meglepett engem is és Laci bácsit is a kérés, és rettenetesen örültem neki. Persze igent mondtunk!

Hogy utaztatok repülővel? 10 éves voltál… nem féltél?

Nem repülővel, hanem busszal mentünk és az indulást megelőző nap már Pesten aludtam egy kollégiumban. Hát az nagyon rossz volt, hiszen életemben először voltam egyedül. Akkor voltam negyedikes … De hát megérte, mert nagyon jól éreztem magamat!  A buszozás egy kicsit hosszú volt 12 órát utaztunk. Három napig voltam kint.

Ezüstéremmel tértél haza Varsóból, a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékokról (A gyerek korosztály Európa Bajnoksága). Második lettél, arra emlékszel mekkorát dobtál, és hogy kinyerte a versenyt?

Egy lengyel lány nyert 54 méteres dobással én ezüstérmes lettem az  51,5 méteres dobásommal.

Később nem hívtak a válogatottba?

Különböző versenyeken még találkoztam a válogatott vezetőjével, de nem hívtak. A következő évben a Kardos Evi nyert tehát Őt kellett volna hívniuk, de nem tették. Gondolom tudomásul vették, hogy az Evi is meg én is inkább kézilabdázunk.

2008 –ban a Kézilabda Diákolimpián döntősök voltatok, a nyolcadik helyen végeztetek. Az ADIDAS Gyermekbajnokságban az U10 korosztályban ugyancsak döntősök voltatok. Ebben az évben Te lettél az Év Utánpótlás sportolója Marcaliban, és tagja voltál az Év Utánpótlás Csapatának. Jó éved volt … sok  siker, sok lemondás … Hogy nézett ki egy napod akkoriban? Jutott időd gyereknek lenni?

Nagyon kevés szabadidőnk volt, a sport mellett ott volt a tanulás, talán kevesebbet „ökörködtünk” mint más gyerekek, bár azért minket sem kellett félteni! :-)) A János bácsi erről sokat tudna mesélni! :-) Nehéz volt, sokszor fárasztó, egy-egy többnapos tornát követően bizony a dolgozatot ugyanúgy meg kellett  írnunk, mint osztálytársainknak, akik a hétvégén készülhettek otthon, miközben mi a pályán voltunk.

Egy napom? Hát iskola, és utána edzés … és este tanulás … szóval meglehetősen egyhangú. Viszont nagyszerű élményekkel lettem gazdagabb, igazi csapatban sportolhatok, bejártam az országot, voltam versenyezni külföldön. Szerencsére sokat állhattam a dobogó legfelső fokán, és ez sok mindenért kárpótol. Egy-egy jó szereplést követően sokan gratulálnak, állítottak már meg utcán számomra idegen felnőttek és gratuláltak az eredményeinkhez, szóval megéri a „lemondás” nem kell sajnálni, azért sportolok, mert szeretem azt, amit csinálok!

2009 –ben Ti voltatok a „kicsik” tehát az egy évvel idősebbekkel egy korcsoportban versenyeztetek, kilencedikek lettetek csapatban az Atlétika Diákolimpián. Nem okozott csalódást?

Tudtuk és számítottuk rá, mert Laci bácsi (Bőle László) felkészített minket arra, hogy most tőlünk idősebbekkel kell versenyeznünk, és hát akkor az egy év nagyon nagy különbség volt köztünk és ellenfeleink között. Ma is azt gondolom, hogy az országos kilencedik hely az egy nagyon jó eredmény volt számunkra.

veszpremAmi nem sikerült atlétikában az sikerült a kézilabdában. Még ezen a nyáron Veszprémben megnyertétek a „Nemzetközi Cell-Cup” –át! Amikor kérdezem a csapattársaidat, hogy mit gondolnak a legnagyobb sikernek eddigi pályafutásukban, egytől – egyig a veszprémi diadalt említik. Téged is kérdeztelek már tudom a válaszodat, megegyezik a csapattársaidéval. Arra kérlek, hogy olvasóinknak is mond el, hogy miért gondoljátok egyöntetűen ezt az eredményt az eddigi legnagyobb sikereteknek.

Tudtuk, hogy egy nemzetközi rangú versenyre megyünk, mi egy edzőtábort követően utaztunk Veszprémbe. A Cell-Cup -ra nagyon jelentős mezőny, komoly egyesületi csapatok neveztek, mi meg odamentünk mint egy kis iskolai csapat. Talán az segített nekünk, hogy nem voltunk esélyesek, nem volt „kötelező” elvárás, mi még „bulizni” is tudtunk!  Elkezdtük a tornát, és arra nagyon emlékszem, hogy élveztük a játékot! Nem voltunk görcsösek, persze koncentráltunk a játékra, de az „esélytelenek” nyugalmával játszottuk a mérkőzéseket sorban. Persze később, amikor már látszott a lehetőség, már mi is jobban „görcsöltünk”, de mégis csak a könnyedség az, amire jól emlékszem. Persze kellett az a tudás is, amit János bácsitól megkaptunk, ott azon a tornán a legjobbak szerepeltek!

Miért emlékezetes? Az eredményhirdetés miatt! Kaptunk egy cd-t amin rajta van a videofelvétel a díjátadóról … még most is évente legalább háromszor megnézem! Felejthetetlen élmény! Több ezer ember előtt   a Queen zenéjére felvonulni  a színpadra…  azóta is a csapat zenéje a We Are the Champions …

Azért 2009-ben is volt egy kiemelkedő eredményed atlétikában a Diákolimpián, amit csak a jegyzőkönyvek említenek, mert nem „értékelik” a csapatban elért eredményeket. Biztosan Te nyerted volna a kislabdahajítást, az 54 méter 90 cm-es dobásoddal.  A helyzet 2012 –ben megismétlődött, most egy 64 méter feletti dobásod lehetett volna Diákolimpiai csúcs, de a szabály azt mondja, nem számít. Több éve jársz csapatversenyekre, és ma már elég idős vagy ahhoz, hogy kialakult véleményed legyen.  Tartható ez a gyakorlat szerinted? Van valamilyen racionális magyarázata a szabálynak, amit én nem ismerek?

Szerintem ez egy „furcsa” szabály, nem azt mondom, hogy rossz mert nem ismerem a magyarázatát. Megmérik mindenkinek az eredményét, tehát elvileg teljesen mindegy lenne, hogy melyik nap dobtam. Az első napon egyéni van a második napon a csapat minden ugyanúgy történik, az adat is megvan és mégsem számit  …

2009 októberében Budapesten az Atlétika Országos Gyermek Bajnokságon a Kaposvári Sportiskola színeiben kislabdahajításban országos bajnoki címet szereztél. A cikkben, amit akkor írtam nincs említve, hogy menyit dobtál, Te esetleg emlékszel? És egyáltalán hogy kerültél a kaposvári csapathoz? És itt kérdezem meg azt is, hogy hívtak atletizálni?

Kaposváron rendezik meg a Diákolimpia megyei döntőjét  - ott van atlétika pálya -  ott felfigyeltek a Szabó Esztire, hogy nagyot ugrik távolban, rám pedig, hogy nagyot dobok kislabdával. Mindkettőnket meghívtak a Kaposvár színeibe. A Margit szigeten volt a verseny, arra nagyon emlékszem majdnem lekellett mondanom a versenyt mert előtte lázas beteg voltam, végül én „győztem” az anyuval folytatott „harcban”, és utazhattam. 2 cm –el dobtam jobbat, mint az ezüst érmes. Így lettem Magyar Bajnok atlétikában.

Na én ezt beszámítom neked a nyolcadik Olimpiai Bajnoki címnek!

2010 októberében a III-IV. korcsoportos Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság Diákolimpiai Országos Döntőjét Albertirsán rendezték meg. Nyert a csapatunk új bajnoki csúccsal 53.88 méter (átlag!) lettünk bajnokok. Arra lennék kíváncsi, hogy ellenfeleitek hogy viszonyultak hozzátok? Gondolom ekkorra már azért nagyjából ismertétek egymást. Feltételezem tudták, hogy kézilabdáztok és nem is akárhogyan.

Ekkorra már lett híre a csapatnak, mind kézi mind atlétika szempontjából.  Megfordultak utánunk, és összesúgtak amikor látták, hogy jön a marcali csapat. Az edzők is sűrűn megkérdezték, hogy miért sikerül nekünk az ekkora dobás? Mi csak a kézilabdát tudtuk válaszul adni. És ami szerintem mindenkinek jól esett, hogy az atlétika versenyeken amikor kislabdát dobtunk, rendszeresen a csapatvezetők odahívták a csapataikat, hogy megnézzék a technikánkat. :-)

2010 is jó évetek volt a kézilabdában sorra nyertétek a hazai és nemzetközi kupákat, elkezdtétek a játékot az Országos Serdülő Bajnokságban. 2010 decemberében Mostarban nyertetek egy rangos kupát, és tudom akkor szembesültetek életetekben azzal, hogy milyen egy háború sújtotta ország.  Hogy emlékszel vissza?

Hideg volt! :-)) De nagyon jó volt! Megismerkedtünk egy teljesen más kultúrával! Nagyon örültünk annak, hogy győzni tudtunk, nagyon kedves házigazdáink voltak és nagyon „nem örültek” annak, hogy mi voltunk a jobbak! :-)) Egyébként azóta is tartjuk a kapcsolatot a Facen a lányokkal, már jelezték: augusztusban itt lesznek Fonyódon, a Balaton Kupán. Nekünk edzőtábor lesz, de ha tudok, biztosan elmegyek meglátogatni Őket!

Mikor készültünk a túrára  János bácsi elmesélte, hogy nem is sokkal korábban még háború volt Mostarban, tudtuk, de azért döbbenetes volt látni a háború nyomait. A család ahol laktam egy szobát fűtött, -ahol mi voltunk-, de általában hideg volt mindenütt. Decemberben egy fűtés nélküli csarnokban volt a torna. Emlékszem mi teljesen felöltözve „vacogtunk” a mostari lányok meg pólóban … hát máshoz szoktak … tanulságos volt nagyon!

2011 –ben ismét nyertetek csapatban a Diákolimpián atlétikában és a János bácsi visszavonult a kézilabda csapat mellől.  Tudom, nagyon nehezen éltétek meg a távozását, mit gondolsz erről egy évvel a történés után?

Igazából nehéz volt nagyon mindenkinek!  Ledöbbentünk! Több hétig nem tudtuk elhinni…  Azt gondoltuk, hogy csak viccel … Mert korábban is többször előfordult már, hogy amikor mérges volt ránk, mondott már ilyeneket. De hát akkor nem gondolta komolyan.

Nagyon nehéz volt  … kislánykorunk óta vele voltunk nap, mint nap. Mellette nőttünk fel! A szigorúságával, a követelmény támasztásával a legjobb alapokat adta meg nekünk, mint amit kaphattunk volna bármilyen edzőtől.

Vele voltunk öt évig, a meccseken tudtuk a legkisebb mozdulatáról, hogy éppen baj van velünk, vagy minden ok … Ő is ismert minket, minden hibánkat, erényünket. Nagyon nehéz volt az el válás ….

nb1bAz augusztusi alapozást még János bácsi vezényelte, 2011 szeptemberétől már Balog Beatrix az edzőtök.  A serdülő bajnokság mellett már az NBI/B junior bajnokságában is játszottál. Sőt a kispadon már ültél a felnőtt NBI/B –ben is, 14 évesen. Van egy kép ahol a csapat „köszönésekor” Balogh Bea mellett állsz. Feltehetném azt a kérdést, hogy mit éreztél akkor, de inkább a képet illesztem be.

A 2012 év az utolsó évetek volt a Mikszáthban és nyertél három Diákolimpiai Bajnoki címet. Megnyertétek a kézilabda Diákolimpiát, ismét győztetek csapatban az atlétika Diákolimpián, ráadásnak megnyerted az egyéni Diákolimpiai Bajnoki címet kislabdahajításban. Kiváló tanulmányi eredményedért Mikszáth-plakett kitüntetést kaptál, megkaptad a Mikszáth Jó tanuló-jó sportoló címét.  Gratulálok a nagyszerű teljesítményedhez!

És majdnem nyertél még egy egyéni Diákolimpiai Bajnoki címet az egyéni összetettben … Látod milyen „gonosz” vagyok! Én erre is kíváncsi lennék. A „majdnemre”. Ha a súlylökésben csak az egyik szektoron kívüli dobásod érvényes akkor ma nyolcszoros bajnok lennél!

Többször voltam dobogó közelben az egyéni összetettben, ha jól emlékszem legalább kétszer, nagyon szerettem volna végre megnyerni az összetett bajnoki címet. Amikor mentünk a súlylökéshez azt láttam, hogy mindenki közel egy méterrel jobbat dob, mint amennyit szokott. Én is a mért eredményemmel egy fél métert javítottam végül, viszont a bemelegítő dobással együtt volt három dobásom, amivel másfél méterrel javíthattam volna. Sajnos szektoron kívülre dobtam golyót. Volt egy bácsi, aki szektor határnál állt, és én a mai napig sem tudom miért, de mindig az ő irányába dobtam … Egy élénk színű pólóban volt és a dobás pillanatában valahogy mindig a periférikus látómezőmbe került, én meg mindig az irányába dobtam … most sem tudom miért! Nagyon mérges és elkeseredett voltam … minden dühömet a 800 m-en futottam ki,  szerencsére ez ott használt!

Nyertél volna?

Valószínűleg bármelyik szektoron kívüli dobásért kapott pont elég lett volna az egyéni bajnoki címhez.

Szeptembertől, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumba jársz majd, a VSZSE  NBI/B –s junior csapatában játszol, én biztos vagyok abban, hogy része leszel a felnőtt csapatnak is. A gimiben eddig is kiváló atléta csapat volt, Veled és csapattársaiddal minden bizonnyal erősödni fognak, és hát a kézilabdában is van V.-VI. korcsoportos Diákolimpia. Remélem lesz még alkalmam írni a bajnoki címek számának növekedéséről!

Gratulálok Kata! Van mihez!

Köszönöm a beszélgetést!

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.