INTERJÚK
mtksz-allas

mkMM

Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI -vel.

 

 

Ugyan ebben a hírben olvastam, hogy Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: „a tavalyihoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan. De nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz. A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire”.

 

Megkerestem Kispál Norbertet a Magyar Közút Zrt. Marcali kirendeltség vezetőjét és arra kértem tájékoztassa olvasóinkat arról, hogy környékünket mennyire érinti a program? 2021 -ben milyen felújítások lesznek térségünkben?

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Marcali mérnökségének illetékességi területén, várhatóan több mint 18 km hosszon újulnak meg útszakaszok 2021-ben.

 

Terveink szerint végére ér az Öreglak – Marcali összekötő út és tovább folytatódik a Kaposvár – Fonyód összekötő út felújítása. Ezek mellett több kisebb forgalmú összekötő és bekötőút felújítása is várható.

 

A projektek keretében a szakemberek megerősítik a pályaszerkezeti rétegeket, teljes felületen új kopóréteget (aszfalt burkolatot) kapnak a szakaszok, valamint a padka és a vízelvezető rendszer is megújul. Továbbá a szükséges mértékben az érintett hidakon, átereszeken és egyéb úttartozékokon is beavatkozásokat végeznek.

 

A várható munkálatok részletesebben:

 

Magyar Falu Program keretében, hazai forrás felhasználásával:

 

6701. jelű, Kaposvár – Fonyód összekötő út

 

31+686 – 33+100 km. sz. között (Öreglak külterület, Öreglak – Marcali összekötő út csomópontjának térsége) – a munkaterület átadása megtörtént, a kivitelezés megkezdődött.

 

6704. jelű Öreglak – Marcali összekötő út

 

7+600 – 10+346 km. sz. között (Pusztakovácsi, Nikla külterület) – a szerződéskötés folyamatban van, a munkálatok megkezdésének tervezett időpontja 2021. április.
10+346 – 13+730 km. sz. között (Nikla, Csömed kül és belterület) – a munkaterület átadása megtörtént, a kivitelezés március hónapban megkezdődik.
13+960 – 16+700 km. sz. között (Csömend külterület, Marcali-Boronkáig) – Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját kivitelezésében, várható kezdés 2021. I. félév.

 

67112. jelű Somogyvámos bekötőút

 

0+000 – 3+267 km. sz. között (Somogyvár belterület, Somogyvámos kül és belterület) – közbeszerzési eljárás még folyamatban van, várható kezdés 2021. II. félév.

 

67313. jelű Somogyvár vasútállomáshoz vezető út

 

0+000 – 0+748 km. sz. között – a kiviteli tervek elkészültek, forrás rendelkezésre állása esetén, terveink szerint az idei évben megvalósulhat a burkolatfelújítás.

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. fenntartási keretének felhasználásával:

 

6704. jelű Öreglak – Marcali összekötő út

 

16+700 – 18+230 km. sz. között (Marcali-Boronka bel és külterület) – Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját kivitelezésében, várható kezdés 2021. II. félév.

 

M76 gyorsforgalmi út építése kapcsán:

 

7501. jelű Hollád – Balatonszentgyörgy összekötő út

 

1+730 – 4+593 km. sz. között (Balatonszentgyörgy külterület, Battyánpuszta belterület) – várható kezdés 2021. április

 

75101. jelű Balatonszentgyörgy bekötőút

 

2+330 – 2+674 km. sz. között (Balatonszentgyörgy külterület, Battyánpuszta belterület) – várható kezdés 2021. április

 

Kósza hírek terjednek a már nagyon régen várt un „Sédi út” projekt indulásáról. Milyen információkkal rendelkezik az M7 -es csomópont és Marcali közötti szakaszról? Sok éve várja már térségünk a 68 -as út teljes felújítását. Amikor az elkerülők (Marcali, Nagyatád) elkészültek még úgy tudtuk kezdődik a munka. Ennek már sok éve … Van valamilyen fejlemény? Mikor készül el végre ez a hányatott sorsú két számjegyű főút?

 

Tudomásunk szerint, a 68-as főút Kéthely település és az M7-es autópálya közötti szakasza, az úgynevezett „sédi út” is a 68-as főút teljes hosszon történő korszerűsítése kapcsán újul meg, mely projekt beruházója nem társaságunk, hanem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, így társaságunk nem rendelkezik további részletekkel a projekt kapcsán.

 

Az országos hosszú távú tervekben szerepel a Galambok – Marcali út teljes felújítása is. Van valami hír arról, hogy történt valami ez ügyben akár csak a tervezés szintjén? Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetett Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye képviselőivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Szekszárdon február elején. Megjelent egy nyomvonal térkép a sajtóban. Erről én azt olvasom le, hogy a holládi csomópontnál keresztezi az M9 -es az M7 -et és ahogy nézem közel Marcalihoz megy tovább... van erről valamilyen információ?

 1304470

Társaságunk a kezelésünkbe tartozó közúthálózat üzemeltetéséért és fenntartásáért felel. Az említett úthálózati elemek esetleges megépítése, funkcióváltása, korszerűsítése egy hosszútávú közlekedésfejlesztési stratégia részét képezi, mely azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartozik.

 

Köszönöm a lehetőséget!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.