2000 – 2024… Majdnem 25 év közszolgálat után már nem jelölteti magát a „Kőrösi Bandi” önkormányzati képviselőnek. 73 évesen úgy döntött, hogy mostantól az idejét a családra, az unokákra, a kertjére, a horgászatra, a Dalárdára fordítja. Sokak nevében köszönöm meg a szolgálatodat Bandi!

Ritkán nyilvánulsz meg magánéletedről, engedelmeddel egy kicsit erről kérdeznélek. Úgy tudom nem tősgyökeres Marcali vagy. Arra kérlek beszélj egy kicsit fiatal korodról. Azt tudom, hogy katonai főiskolát végeztél…. volt a családodban katona? Testvéreid között? Nagy sportember vagy… volt sport múltad ifjúkorodban?

Jól tudod, nem vagyok tősgyökeres Marcali, sőt még a környékéről sem. A Heves megyei Gyöngyösön születtem 1951. évben, általános iskolai tanulmányaimat a tőle 13 km-re lévő Verpeléten végeztem.

Négyen voltunk testvérek, mindannyian fiúk. Apám, Nagyapám is erdészek voltak, ezt a szép hivatást egyikünk sem választotta. Ifjú koromban sokat jártam Apámmal az erdőt, a mai napig szeretem a természetet, a kertészkedést, a szabad levegőt, persze a vadászatot, horgászatot is. 1967-ben költöztünk be Egerbe, 1970-ben a Dobó István Gimnázium és Szakközép iskolában végeztem, jeles eredménnyel.

Általános iskolában „ügyes” gyerek lévén mindenféle sportággal foglalkoztam, de a legközelebb hozzám a foci, a torna és az asztalitenisz állt. Középiskolában a gimnáziumnak nagyon jó tornász csapata volt, ide jártam edzésre. Legjelentősebb eredményünk egy országos 6. hely volt. A torna edzéseket az utolsó másfél évben már a helyi tanárképző főiskola épületében, a főiskolás tornászokkal együtt végeztük. Igazolt játékos a tornán kívül nem voltam, de ifjú koromban és azután is itt

Marcaliban minden lehetőséget megragadtam, hogy foci pályán lehessek! A játék örömén kívül a barátság, a rendkívül jó közérzet egy meccs után kárpótolt mindenért, persze a „harmadik félidőt” is sokszor megtartottuk!

Családi indíttatásra kerültem az akkori Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára. A családban, a közvetlen rokonságban nem volt katona, erről az életről csak az elbeszélésekből hallottam. Verpeléten állomásozott egy harckocsiezred, a családunk lakhelye ettől pár száz méterre volt, így mindennapjaink része volt a honvédség. A testvéreim közül sem választotta senki ezt a hivatást.

Azt egy önéletrajzodból tudom, hogy 1974-ben az első tiszti beosztásod Marcaliba szólított. Tehát 50 éve élsz Marcaliban. Arra kérlek beszélj a kezdetekről… Milyen beosztásban, hol szolgáltál?

Igen, 1974-ben végeztem a katonai főiskolán és első tiszti beosztásom Marcaliba szólt. Nekem teljesen ismeretlen volt, térképen néztem meg, hol található ez a település. Fogtam a két bőröndömet és leutaztam Marcaliba. Érdekes módon helyeztek ide, mert én eredetileg Kalocsára, az ottani gépesített lövészezredhez voltam tervezve. Aztán az utolsó pillanatban született a döntés, ide kell jönnöm.

Megjegyzem, akkor minden fiatal tiszt - az akkori honvédelmi koncepció miatt - valahol a Dunántúlon kezdte a pályáját. Így a 700 éves Marcaliba érkeztem 1974.évben és most elérkeztünk a 750 éves Marcaliba. Először az MN 8911 alakulathoz /önálló század/ kerültem.

Ez a szakmai szervezet a zalaegerszegi hadosztály fegyverzettechnikai javító műhelye volt. Talán ez az oka, hogy megmaradtam a pályán, mert itt ténylegesen a szakmával foglalkoztunk. Az optika és műszer javító műhely parancsnoki beosztásában kezdtem a munkát, sokat jártunk vidékre az egyes alakulatokhoz, lövészetekre, viszont 24 órás szolgálatot nem kellett adnunk.

1976-ban soron kívül előléptettek főhadnaggyá, majd parancsnokhelyettes lettem, később kineveztek az MN 8911 parancsnokának. 1979-ben nyertem felvételt a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára, amit 1982-ben végeztem el. Kalandos körülmények között kerültem vissza Marcaliba, a külső laktanyába, a tüzérdandárhoz. Először az önjáró tüzérosztály fegyverzeti szolgálat főnöki, majd a tüzérdandár FVSZF-i beosztásba.

1995. október 31-én végleg felszámolták a tüzérdandárt, ezután két raktározással foglalkozó szervezet következett. Először az MH 2. Kijelölt Állandó Raktár, mely 1997. március 31-vel szintén megszűnt. Ez a rövid időszak, egy sportos fejezete volt a katonai szolgálatomnak. Teljesen legálisan, elöljárói engedély alapján, minden nap délután valamilyen sport tevékenységet folytattunk. / foci, asztalitenisz, futás / Ezután az Inkurrencia Tároló Raktár következett, mindkét helyen vezető helyettesi feladatokkal voltam megbízva. Végig jártam a rendfokozati ranglétrát is, végül alezredesként 2000. évben szolgálati nyugállományba helyeztek.

Meddig voltál katona? Hogy fogadtad a honvédség leépítését?

A honvédség leépítésére, ilyen jellegű átszervezésére nem voltunk felkészülve, bár a folyamatos keretesítés, zárolásba helyezés, fokozatos beosztási helyek, alakulatok megszüntetése erre engedtek következtetni. Akinek 25 év szolgálati viszonya volt és számára nem tudtak elfogadható beosztást ajánlani, szolgálati nyugállományba helyezték.

A fiatalabbak kénytelenek voltak családjukkal együtt más helyőrségekben elhelyezkedni. Természetesen én sem, de sok kollegám sem örömmel ment nyugdíjba, vagy váltott helyőrséget, hiszen ezt a szakmát, hivatást választottuk, ehhez értettünk, ezt szerettük volna a nyugdíjig csinálni.

Ennyi év távlatából is büszke vagyok az akkori kollégáimra, parancsokaimra, beosztottjaimra, sorkatonákra, hiszen egy ütőképes csapat volt a miénk, most is szívesen idézzük fel az együtt töltött időt.

Tudtommal nem mentél nyugdíjba, mint azt olyan sokan tették, hanem a szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban helyezkedtél el. Arra kérlek mesélj egy kicsit ezekről az időkről.

A 2000. évi nyugdíjazásom után még nem Szőcsénybe vezetett az utam. Először következett egy másfél éves időszak, amikor a külső laktanya fegyveres biztonsági őrségének lettem a tagja, majd az Inkurrencia Tároló Raktárnál helyezkedtem el. Ez a cég foglalkozott a honvédségnél feleslegessé vált haditechnikai eszközök tárolásával, értékesítésével, rendezésével.

2006. év augusztusában vettek fel Szőcsénybe, a Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolába, kollégiumi nevelőnek. Ez egy teljesen más kihívást jelentett számomra, mint az eddigiek. Sajnáltam volna, ha ez kimarad az életemből.

Egy csodálatos környezetbe, segítőkész, korrekt kollektívába kerültem. Úgy gondolom, sikerült elfogadtatni magam a kollégákkal és a gyerekekkel is. Szép, tartalmas időszak volt, a diákok megérzik, ha komolyan veszik őket. Sok volt diákkal, szüleikkel még ma is tartom a kapcsolatot.

Ezen időszak alatt alapítottál családot. Emikét – feleségedet - hol ismerted meg? Mindannyian ismerjük fiatokat Kőrösi Andrást, aki most a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot igazgatja és persze két unokád is van! Kérlek avass be minket egy kicsit a családod életébe.

Igen, ez egy felhőtlen, de nem eseménytelen időszaka volt az életemnek. Megismerkedésünk Emiliával is a honvédséggel kapcsolatos. Amikor egy fiatal tiszt kikerül az iskoláról, az új alakulatánál rögtön bevonják a közösségi munkába. Én is így lettem a javítóműhely ifjúsági szervezetének a vezetője.

Az alapszervezetünknek volt területi kapcsolata, nevezetesen a Mechanikai Művek Marcali Gyáregysége. Ő akkor szintén a KISZ szervezet vezetője volt, többször jártam különböző rendezvényekre, előadást tartani. Innen az ismeretségünk, 1979. évben házasodtunk össze Egerben, Bandi fiúnk 1980. december 01-én született.

Hogy miért maradtam Marcaliban és nem váltottam helyőrséget az évek folyamán? Ennek is oka van. Sokan mondták, hogy Eger milyen szép város, az egész családom, testvéreim, rokonságom ott él. Igen, ez így van, de volt egy nagyon negatív élményem az egri laktanyával, katonai alakulattal kapcsolatban.

A katonai akadémiáról Egerbe voltam visszabiztosítva egy helyi alakulathoz. Abban a „szerencsében” volt részem, hogy mindhárom évben valamilyen szintű gyakorlat, összevonás volt az adott alakulatnál, sőt az utolsó évben teljes mozgósítást hajtott végre az alakulat. Akkor teljes mélységében megismertem az ottani alakulatot, az ott szolgálatot teljesítőket, a lényeg - s nem csak nekem volt ez a véleményem - semmi pénzért nem mennék oda!

Marcaliról viszont már az ide érkezésemkor jó vélemény alakult ki. A kollégák, a munkatársak, a környezetem nagy része segített a beilleszkedésben, odafigyeltek a mindennapi munka során a nehézségek leküzdésében.

A későbbi családomnál, rokonságomnál, a környezetemben élő Marcaliaknál is ezt tapasztaltam. Egy dolgos, munkás, igyekvő, jó szemléletű környezetbe kerültem, amihez én is igyekeztem a munkámmal, hozzáállásommal hozzájárulni. Most már, így 50 év után lassan én is igazi Marcali lakosnak érzem magamat!

Igen, két kis unokánk van, a harmadik osztályos Fanni és az elsős Zsombi. Csodálatos gyerekek. Nagyszülőnek lenni is egy csoda, valami varázslatos dolog történik velünk, amikor a szülőkből nagyszülőkké válunk.

Végig kísérni az unokák fejlődését, rácsodálkozását a világra, a semmihez sem hasonlítható őszinteségüket, érezni a feltételek nélküli és határtalan szeretetüket, tisztaságukat.

Sajnos, a közel hároméves COVID járvány pont ebből a csodálatos időszakból vett el tőlünk egy komoly időtartamot.

Vége az első résznek … holnap folytatom!