Immár negyven éve, hogy a Marcali Takács Sütöde Kft. és jogelődjei kenyeret, péksüteményeket készítenek a városban. Ez alkalomból kérdeztem Takács Bernadettet, aki testvérével, Takács Henriettel közösen vezeti a céget.

Az interjú gondolata akkor fogalmazódott meg bennem, amikor az egyik áruházban meghallottam a látványpékség sütőjének hangjelzését, hogy kész a friss pékáru.

Elgondolkoztam azon, hogyan lehet az, hogy még mindig létezik egy prosperáló magánpékség, amikor csak a városunkban legalább öt helyen automaták sütik a kenyeret. Meglehetősen nehéz lehet velük versenyben maradni.

De erről majd részletesen kérdezlek, először inkább én arra szeretnélek kérni, hogy beszéljünk egy kicsit édesapádról, aki egy legendás marcali polgár volt. Ő Marcali Város Alkotói Díja elismerést kapott 2012-ben, és maga a cég is 2016-ban megkapta az Év Vállalkozása Díjat.

Hogy kezdett ő? Én úgy tudom, hogy nem marcaliak vagytok, hanem nagyatádiak eredendően.

A családunk Nagyatádról származik. Az apu, és az anyu családja is tősgyökeres nagyatádi család. Édesapám, amikor a pályaválasztás elé került, akkor először asztalosnak tanult egy évig, de nem tetszett neki a szakma, és utána kezdett péknek tanulni. Kaposvárra járt a Kinizsi Pál Szakmunkásképzőbe, és a Nagyatádi Kenyérgyárban dolgozott.

Mindig tanult, képezte magát, kijárta a sütőipari szakközépiskolát és még utána a sütőipari technikumot is elvégezte Szombathelyen. Ahogy képezte magát, mindig előrébb lépett a ranglétrán, a Somogy megyei Sütőipari Vállalat nagyatádi kenyérgyárának üzemvezető-helyettese lett, majd három évig laktunk Barcson is, ahol üzemvezető volt.

Abban az időben trösztök voltak, ami azt jelentette, hogy Somogyban a kenyérgyárak egy központhoz tartoztak. Tehát ha kellett, akkor küldték az egyik gyárból a másikba a vezetőket.

Igen, ha úgy gondolták, hogy menjen el Barcsra dolgozni, persze ment a család is, ott laktunk három évig, és 1981-ben költöztünk Marcaliba.

Akkor épült a kenyérgyár?

Igen, akkor épült az új kenyérgyár. Mikor elkészült, kiderült, hogy kevés megfelelő végzettséggel rendelkező szakember van itt a környéken, mint akire szükség lenne, ezért az aput idehelyezték a marcali gyárba, üzemvezető-helyettesnek.

Ugyanakkor már kezdődött a maszek világ kialakulni. A gyerekkori barátja ösztönözte arra, hogy ő is menjen el maszeknak, ahol a maga ura lehet. Végül döntött az édesapám és a kéthelyi pékséget kibérelte a Községi Tanácstól.

Fiatalabb olvasóinknak… ez volt a gebines korszak. A rendszerváltás előtt volt egy időszak, hogy már engedték a magánvállalkozást, de a tulajdon az államé volt, viszont teljes jogosultsággal kezelték az ingatlant, és dolgozhattak abban a saját hasznukra. Természetesen adót kellett fizetniük.

Kéthelyen volt ez a kis régi pékség, két épített, tégla kemencével. A falutól lett kibérelve az épület, amit a szüleim felújítottak, hogy használható legyen. Ott egy alkalmazott, és a szüleim dolgoztak.

Az ellátási terület a falura vonatkozott?

Elsősorban a falu lakónak sütöttek, no meg híre ment, hogy jó a kenyér, és a környező falvakból is jöttek a vevők és persze az átutazók is gyakran megálltak. Sokan célirányosan odajöttek mindig a kenyérért. Kenyeret, kiflit, kuglófot és pogácsát sütöttek. Akkoriban, a 80-as években ez egy elfogadható termékkínálat volt.

És akkor, hogy lett ebből Marcali?

Mi 1981-től Marcaliban lakunk, a szüleim kijártak minden nap dolgozni Kéthelyre. Aztán a növekvő forgalom miatt „kinőtték” az üzemet. Hogy hatékonyabb legyen a termelés, váltani kellett. Az épület nem volt igazán megfelelő arra, hogy az új gépeket oda beszereljék.

Így jött az ötlet, hogy a marcali családi háznál az udvarban építettek egy új kisüzemet.

Kisüzem. Gondolom, az apukád szakmai tudásának megfelelően, és a technológiák ismeretében.

Ez már egy újabb technológia lett, hiszen Kéthelyen még csak dagasztógépet használtak, és épített téglakemencét.

A marcali üzem korszerűbb olyan szempontból, hogy a dagasztógépen kívül már van kelesztő-kamra, korszerű forgózsámolyos kemencék, amelyek már számítógép vezérléssel vannak ellátva.

A kiflit, zsemlét már gép csinálja…

Igen, gép. A kifli-sodrógép egyébként egy nagyon régi találmány, az 1800-as években is létezett már, csak akkor kézzel tekerték, most meg már a villamos energiával működik. A zsemlegömbölyítés is gépesített, bővült a kínálat is, mert a gépek által több mindent lehet gyártani.

Ahogy változnak az idők, változnak az igények és egyre változatosabb péktermékekre van igénye az embereknek is. Az általunk készített pékárú kézműves jellegű, de alapvető műveletekhez használunk gépeket is.

Szerencsére apukád erre gondolhatott, és elég rugalmasan tudtatok változtatni szükség szerint.

Igen, Marcaliban már egy újabb lehetőség nyílt azzal, hogy hatékonyabb lett a termelés, így már tudtunk másoknak is szállítani árut. Tehát nem csak a saját eladás volt.

Édesapád és édesanyád nyugdíjba mentek és átadták a céget, mikor történt?

2009-től vezetjük a testvéremmel közösen a céget, mert amikor a szüleink nyugdíjasok lettek, úgy döntöttek, hogy ők már nem akarnak tovább olyan aktívan részt venni a vállalkozás vezetésében. 2009-ben történt egy fúzió, az addig két önálló tevékenység a pékség és a bolt egy kft-ben egyesült.

Úgy tűnt, hogy a kft-ben van a jövő, tehát azt a vonalat folytattuk tovább. Majd 2010-ben béreltük ki a Marcali Coop-tól a csömendi üzletet. Az ingatlant három év múlva megvásárolta a Marcali Takács Sütöde kft.

Vegyesboltként üzemeltetitek…

Az egy klasszikus falusi vegyesbolt, ahol élelmiszereket, vegyi-árukat kínálunk, egész napos nyitva-tartással, tehát reggel 6-18 óráig.

Csömend eltart egy boltot? Ha jól tudom körülbelül 300-an laknak ott…

A helyi lakosok és a szomszédos településeken élők, valamint az átutazók az állandó vásárlóink. A bolt előtti út elég forgalmas. Itt haladnak el a Marcaliba bejáró dolgozók is. Kaposvár felé szállító kamionok és teherautók is. Sajnos lenézzük ezeket a klasszikus falusi kisboltokat, nagyon sok bezárt, már csak néhány helyen működik.

Van egy üzletetek a busz-pályaudvarnál…

2017-ben béreltük ki a Dóra Tibortól, ott is értékesítünk pékárut is. Igény van rá, mert hazafelé menet, mielőtt buszra szállnak az emberek, megveszik a pékárut a boltunkban.

Az üzem termelésének 50 százalékát a saját üzleteinkben értékesítjük, ezen kívül van néhány magán kézben lévő üzlet, és intézmény, ahova szállítunk.

Alaposan megváltozott a pékáruk kínálata, ma már a kenyérből is széles skálán gyártatok.

Anno még csak a fehér kenyér volt és kisebb mennyiségben a félbarna. Jelenleg a mi üzemünk gyártja szerintem a megyében egyedül azt a fajta klasszikus régi félbarna kenyeret. A fogyasztási szokások, az egyre több étel intolerancia miatt több féle kenyeret gyártunk. Búzán kívül készül már rozsból, zabból is.

A kedves olvasóinknak írom - persze vicc akar lenni! -, hogy aki 3 forintért akar venni barna kenyeret, az menjen a Takácshoz.😊

Azt a klasszikus barnának nevezett kenyeret, - ami még a hagyomány szerint a 112-es lisztből készült - még gyártjuk. Természetesen nem 3 forint az ára.

Azt hadd kérdezzem meg, hogy a kenyérgyár most is nagy tételben szállít például a hévízi szállodáknak péksüteményt. Nektek ez nem jutott eszetekbe, vagy egyszerűen nem lehet versenyezni egy ilyen nagy üzemmel?

Nem volt rá szükség, mi inkább azt választottuk, hogy a saját termékeinket saját magunk értékesítjük és ezért van a három boltunk.

A kenyérgyár üzemel. A Tesconak, az Aldinak, a Lidlnek, a Pennynek is van saját péksége. Tehát gyakorlatilag négy-öt olyan nagy multicég van, aki a saját friss pékáruját árulja. Hogy tudtok ezek mellett megélni? Mi ennek a titka? Mi az a varázs, mi az a plusz, amitől ilyen hatalmas konkurencia mellett működik a negyvenéve létező üzem, és most is prosperál?

Mi más technológiát alkalmazunk, mint a nagy multi-hálózatok. Ők fagyasztott terméket sütnek készre. Nem ott készül a tészta maga.

Nálunk mindennap bejönnek a pékek, kovászolnak, bedagasztanak, megformázzák a termékeket. Szerintem ez a varázsa az áruinknak, hogy egy másfajta íz világot kínálunk, mint a gépsorokon gyártott fagyasztott pékáru, amit helyben sütnek készre.

A színvonalat, a forgalmat továbbra is tudjátok tartani? Most például a Lipóti, az ország egyik legnagyobb magántulajdonban levő péksége, boltot nyitott a belvárosban. De például ott a Melina pékség is...Nektek van egy sajátos vevőkörötök, ez a túlélés záloga?

Azt lehet mondani, hogy állandó vevőkörünk van mindegyik üzletben. Van, aki közel lakik. Van, aki a város másik végéből napi szinten eljön pékárut vásárolni a Rózsa utcába, mert ezt az ízt szereti, ezt a majdnem kézműves pékárut kedveli.

Lehet, hogy a jövő az, hogy mindenhol fagyasztott termék lesz, mert ezek a giga gépsorok pontosan mindig ugyanolyan ízűt, mindig pontosan ugyanolyan méretűt, mindig pontosan ugyanolyan állagú terméket készítenek. A formája, a mérete, az összetétele mindig pontosan ugyanaz, és senki nem foglalkozik azzal, hogy a liszt nem mindig ugyanolyan minőségű, vagy az élesztő nem mindig úgy dolgozik. De van igény ezekre a termékekre, ezzel nekünk együtt kell élnünk. De szerencsére létező igény van a kézműves termékekre is.

Gondolom az alapanyag is nagyon változó, mert a learatott búza sem ugyanolyan minden évben…

Nálunk ez is kockázat, hogy az egyik héten nagyon jó lisztet kapunk, a másik héten nem biztos, hogy ugyanazt a minőségűt, de abból is tudni kell előállítani a termékeinket. És akkor itt jön elő nagyon a szakma. Mert nem egy robot, hanem a hozzáértő pék végzi a munkát.

Kicsit mosolyogva kérdezem, hogy az otthoni kenyérsütő gépek nem konkurenciák nektek?

Ez most divat lett, vannak, akik nagyon ügyesek, mert látom a Facebookon, amikor fölteszik az általuk sütött kenyérről a fotót. A rokonságunkban is van, aki otthon süt kenyeret. Ez egy jó elfoglaltság annak, aki ráér. Főleg a Covid alatt jött elő ez az otthonsütés divat.

Mert féltek az emberek a boltba járni…

Igen, meg több idejük volt, mert a Home Office mellett belefért. Tehát ez akkor egy kicsit előtérbe került.

Most már beleunnak a sütésbe?

Van, aki beleun, van, aki csak időnként süt egy bizonyos fajtát, egy héten egyszer. A gépekben sütött kenyeret én a gépsor által gyártott kenyérhez tudnám hasonlítani, mert egy zárt rendszerben készül.

De azok, akik érlelik otthon a kovászt és abból készítik, ők sokkal jobbat tudnak sütni. Próbálják a klasszikus kenyeret előállítani, és őket azért becsülöm, mert időt szánnak rá, megtisztelik a kenyeret magát, és élelmet készítenek otthon a családjuknak. Bár ők kevesebben vannak.

Nyilván nem üzleti titkokra, egyéb másra vagyok kíváncsi, de azért érdekel, hogy a jövőt hogyan képzelitek el. Tartható ez a jelenleg jól működő konstrukció?

Nem tudhatjuk biztosan, hogy mit hoz a jövő. De mi még ezen az úton megyünk tovább pár évig.

Megvan hozzá a szakképzett utánpótlás?

Klasszikus pékképzés már nincsen Magyarországon, pék-cukrász szakmát összevonták. A most kikerülő fiatalok közt sok a pálya elhagyó, mivel ez egy összetett, nehéz, fizikai munka.

A másik probléma valóban ez a rohanó világ, hogy egyre több a multi áruház, és mindenhol lehet már helyben sütött pékárut vásárolni. Hogy meddig lesz még igény erre a kézműves jellegű termékre, ezt nehéz megmondani.

Augusztus 20-án hagyományosan Ti sütitek az ünnepi kenyeret… Hogy alakult ki ez a szokás?

Most lesz kilencedik éve, hogy a „Millió búzaszem – egy nemzet ...” országos projektben – a kéthelyi gazdakör felkérésére – részt veszünk.

Ők összegyűjtik a búzát, amiből a lisztet őrlik, és ebből mi megsütjük a kenyeret augusztusban. Közben alakult ki az a szokás, hogy legalább itt a környék templomaiban, a környék búzájából legyen az ünnepi kenyér.

Kíváncsiságképpen, ilyenkor hány kiló kenyeret visztek augusztus 20-án a templomba?

70-75 kg kenyeret sütünk. A kéthelyi templomban, a marcali templomban, és a balatonújlaki templomban az általunk sütött kenyeret szegik meg és kínálják. De jut belőle Boronkára, Horvátkútra és Gombára is. A kéthelyi gazdakör minden tagnak, aki részt vesz a búza gyűjtésben, ajándékoz egy kenyeret.

Komoly közéleti szerepvállalásba kezdtél, 2022-ben elindultál Gombán az időközi választáson önkormányzati képviselőnek. Felkértek, hogy induljál a MOTTE színeiben. Honnan ez az érdeklődés? Édesapádtól?

Egyértelmű, hogy aputól. Ahogy visszaemlékszem, gyerekkoromban is mindig megvitattuk az aktuális politikai eseményeket otthon.

Természetes, hogy a családom érdeklődik a közélet iránt. Figyelemmel kísértük mindig is, hogy mi történik a városban. Így benne voltunk, vagyunk a város eseményeiben. Rendszeresen megkerestek minket intézmények, egyesületek hogy különféle rendezvényeiket támogassuk. Ezt mindig örömmel meg is tettük.

Amikor 2022-ben az előző képviselő lemondott mandátumáról, jött a felkérés számodra a Gombai választókerület képviseletére. Úgy tudom, hogy nagyon kampányolni se tudtál, mert rövid volt az idő.

Februárban kerestek meg és júniusban volt a választás. Tapasztalatlan voltam, kevés volt az idő, és kezdő voltam a kampányolásban. Úgy gondolom, hogy a segítőim 100%-osan segítettek, ezt most is köszönöm. Így sikerült.

Utána felkértek, hogy bizottsági munkát végezzek. A Pénzügyi, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagja lettem, és megtapasztalhattam, hogy nagyon sok munkát végezve készítjük elő a Képviselő-testület elé kerülő napirendeket. Sokan azt látják, hogy a testületin csak szavaznak és szinte mindet elfogadnak a képviselők… nem látják a bizottsági munkát mögötte.

Neked, mint vállalkozó, könnyebb volt beletanulni? Egyáltalán ez a bizottsági munka Neked, hogy tetszett?

Nekem tetszik. Pénzügyekkel napi szinten a cégvezetésben is foglalkozom, a környezetvédelem pedig a szívügyem. Egyáltalán nem volt idegen számomra, mert az apu is pont ugyanebben a bizottságban volt külsős tag egy cikluson keresztül. Beszélgettünk róla otthon, hogy ez milyen munka, és hogyan zajlik.

Szeretném elmondani, hogy az édesapám a bizottsági munkáért kapott jövedelmet mindig vissza adta a „városnak”, ebből készültek a fürdőparkban a padok, vagy ebből a pénzből támogatott különféle programokat, rendezvényeket. Azt a pénzt sem tartotta meg magának, amit a városi díjért kapott. Az Ő példáját követem, és köz célra fordítom azt a pénzt, amit a bizottsági munkámért kaptam.

Indulsz a '24-es önkormányzati választásokon?

Igen. Most is a gombai körzetben, hiszen itt lakom, az üzemünk és a központunk a Rózsa utcában van, Gombán.

Sokszor keresnek meg a gondjaikkal a gombai lakosok most is, hogy nem én vagyok a képviselőjük. Próbálok segíteni mindenkinek.

Köszönöm a beszélgetést!