KÉK HÍREK

tuzoltoszovetsegA korábbi közel 8 millió forint összegű pályázati támogatás után a Belügyminisztérium újabb 100 millió forint összegű pályázatán 18 somogyi tűzoltó egyesület 6 millió forint feletti összeget nyerve eredményesen pályázott.

A pályázat fő célkitűzése az önkéntes tűzoltó egyesületek rádiókommunikációjának fejlesztése volt. Ennek eredményeként 15 EDR rádiót nyerve a fapados kommunikációból rögtön a rádiós kommunikáció csúcskategóriájába kerülnek a nyertesek. Ennek segítségével profi kapcsolatot teremthetnek a bevetés irányítást végző kaposvári katasztrófavédelmi központtal és egyben a tűzestek során háttértámogatást is kaphatnak tőlük.

Ezen túl 8 egyesület közel 700 ezer forintot nyert működésre, ami praktikusan az üzemanyag számlákat fedezi. 3 egyesület (Kadarkút, KÖTÉL, Mike) felszerelései biztonságtechnikai felülvizsgálatára 482 ezer forintot, 4 egyesület (Gyékényes, Lábod, Mike, Vése) pedig 1,2 millió forintot szertárépületének felújítására fordíthat.

A nyertes pályázók:

Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Közsségek Tűzoltó Egyesülete
Balatonszentgyörgyi Tűzvédelmi Egyesület
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Berzence
Fonyód Város Önkéntes Tűzoltó egyesülete
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Görgeteg
Gyékényesi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület
Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Igal
Iharosberény Polgárőr és Tűzoltó Egyesület
Kadarkút, Hencse, Hedrehely, Visnye Közsség Önkéntes Tűzoltó Egyesülete
KÖTÉL Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület
Kéthely Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Lábod Község Önkéntes Tűzoltóegyesülete
Mike Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tűzoltó Egyesület Nagybajom
Szentbalázsi Tűzoltó Egyesület
Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület
Törökkoppány, Szorosad, Kára Községek Közös Tűzoltó Egyesülete
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.