Balatonöszödön rendezték meg 2013. október 15-16. között a XII. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrversenyt.

megye1hely

A vízirendészeti feladatokat ellátó rendőri állomány továbbképzését és szakszerű feladatellátásának javítását szolgáló éves, országos vízirendészeti járőrversenyt az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága minden évben meghirdeti, mivel a rendőri állomány képzettsége, a feladatellátás színvonalának fenntartása, javítása kiemelten fontos.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 4. alkalommal volt házigazdája a rendezvénynek. A két nap alatt a vízirendészeti rendőrkapitányságok 10 csapata mellett további 4 csapat képviseltette magát az ország különböző megyéiből.

A versenyző vízirendőröknek elméleti és gyakorlati feladatokat kellett végrehajtaniuk. Az első napon került sor a gyakorlati megmérettetésre a Balaton vizén kijelölt versenypályákon. A versenyzők két mentési feladatot teljesítettek, az egyik ügyességi pálya feladatait Capelli típusú gumi oldalfalú szolgálati kisgéphajóval, míg a másikat Kalóz típusú vitorlás csónakkal kellett végrehajtaniuk.

hibapont

A második napon az elméleti megmérettetés kérdéseit tesztlap formájában vehették magukhoz a versenyzők. A kérdések érintették a legfontosabb vízirendészeti tárgyú jogszabályokat, de emellett az általános rendőri intézkedések szabályaira is kiterjedtek. Emellett elsősegély-nyújtási elméleti tesztlapot is kitöltöttek, melyet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata segítségével állítottak össze. A feladatok ebben az évben elsősegély-nyújtási szituációs feladattal is kiegészültek.

elmelet2

A vízirendészeti rendőrkapitányságok, valamint a megyei rendőri szervek csapatainak értékelése külön történt. Az idei verseny kellemes színfoltja volt, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság részéről az egyik induló csapatot csak hölgyek alkották, melyre ez idáig nem volt példa.

Helyezések:

Megyei csapatok:

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata - Márk Róbert r. zls. és Medve István r. ftörm.
Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság csapata – Domicser József r. ftzls. és Miletics Mór r. tzls.
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csapata – Bagó István r. ftörm. és Kertész Bence r. törm.

Vízirendészeti csapatok:

Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság – Kocsis Balázs r. r. tzls. és Virág András r. tzls.
Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – Krecska Zsolt r. tzls. és Tóth Csaba r. tzls.
Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – Jónás Krisztina r. zls. és Tucsek Andrea r. törm.
Különdíjban részesült az elméleti versenyen legjobb eredményt elért csapat, akik a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendőrei - Erdei Sándor r. tzls. és Nagy Csaba r. zls. - voltak.

Jövőre a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság lesz a verseny házigazdája.

vizi1hely

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.