Halálos közúti közlekedési baleset Kaposváron

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2013. november 06. Szerda, 18:21

Forgalomkorlátozásra kell számítani a 48-as Ifjúsági úton

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 6-án 15 óra 44 perc körüli időben egy tehergépkocsi a 48-as Ifjúság úton közlekedett a Tallián utca irányába, amikor a jármű vezetője – eddig tisztázatlan körülmények között – elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost.

img 0107

Az idős asszony a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt. A helyszínelés idején a forgalmat rendőrök irányítják. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!

cats1106

Befejezték a helyszínelést a halálos közlekedési balesetnél

Szemtanúk jelentkezését várja a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2013. november 6-án 15 óra 44 perc körüli időben Kaposvár belterületén, a 48-as Ifjúság úton egy tehergépkocsi vezetője elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost. Az idős asszony a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt. A helyszínelés idején a forgalmat 18 óráig rendőrök irányították. A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre u. 12. fszt. 7. szám alatt, vagy telefonon a 06-82 / 502-700-as telefonszámon, vagy a 107-es, 112-es segélyhívószámon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb