rendor 02A nagybajomi emberölés gyanúsítottja 2013. november 16-án előzetes letartóztatásba került.

Ahogy azt korábban közöltük, 2013. november 13-án nagybajomi otthonában bántalmazás áldozata lett egy fiatal nő, aki a helyszínen életét vesztette. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy napon belül azonosították a bűncselekmény elkövetőjét - egy 23 nőt - aki ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást. M.K-t gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vétele mellett - kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Kaposvári Járásbíróság 2013. november 16-án elrendelte M.K. előzetes letartóztatását.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.