Gázrobbanás történt a felújítás alatt lévő darányi óvodában, ketten megsérültek
Kaposvár, 2013. november 27., szerda (MTI) - Gázrobbanás történt a felújítás alatt lévő darányi óvodában, két ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Fotó: sonline.hu
A rendőrségi honlapon közzétett elsődleges információk szerint az okozta a robbanást, hogy a két férfi munkavégzés közben elvágott egy gázvezetéket.
A Barcsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - olvasható a police.hu-n.
Gaál Attila, katasztrófavédelmi szóvivő korábbi tájékoztatása szerint a Barcs melletti falu óvodájában felújítást végző munkásokon kívül más nem tartózkodott az épületben.
Közlése szerint a katasztrófavédelmet kevéssel délután három óra előtt riasztották.
A két munkás égési sérüléseket szenvedett, tűz azonban nem keletkezett. Mivel a tető és a falak is károsodtak, a barcsi és a szigetvári tűzoltók átvizsgálták az épületet, a pincéből kivittek két gázpalackot - tette hozzá.
Képek:police.hu