Fő tartalom átugrása

Megölte élettársát, majd bejelentette eltűnését a 23 éves férfi ...

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2013. december 06. Péntek, 15:42

rendor

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság emberölés bűntett, valamint visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást Cs. Lajos ellen.

A szentbalázsi férfi még 2012. október végén tett bejelentést a rendőrségen élettárásnak eltűnése végett. Az ügyben közigazgatási hatósági eljárás került elrendelése, mely keretében olyan információk merültek fel, melyek szerint a 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség ezt követően már emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatta a nyomozást. Az eljárás megállapításai alapján a gyanú kétséget kizáróan a 23 éves férfira terelődött. Cs. Lajost a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, valamint azt is elmondta, hogy a holttestet hol rejtette el. A terhelt vallomása alapján a rendőrök az elhunyt nő testét egy összedőlt udvari wc-ben találták meg. A gyanúsítottnál tartott házkutatás során két engedély nélkül tartott – a szakértői vélemény szerint lőfegyvernek minősülő – fegyvert is találtak.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság az eljárást 2013. december 2-án befejezte, és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Somogy Megyei Főügyészség részére.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb