A kaposvári egyenruhások segítségét kérték 2013. december 10-én 20 óra 7 perc körüli időben egy helyi presszóhoz, mert ott több személy is összeverekedett. A kiérkező rendőrök öt – verekedő, dulakodó – férfit értek tetten, akiket elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A körülmények tisztázását követően az 55 éves V. Gyulát, a 29 éves K. Pétert és a 25 éves S. Krisztiánt – szabadlábon hagyásuk mellett gyanúsítottként, a többieket tanúként hallgatták ki. A nyomozók garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.