blelle csopigari1

A Fonyódi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást négy külföldi állampolgár ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. április 13-án 20 óra 20 perc körüli időben Balatonlelle belterületén a 21 éves, a 22 éves, a 24 éves és 25 éves férfiak előzetes szóváltást követően egy helyi lakossal dulakodni kezdtek, majd fejét és testét több alkalommal ököllel megütötték, valamint megrúgták. A sértett a bántalmazás során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A terheltek cselekményükkel a járókelőkben megbotránkozást, riadalmat keltettek. R. Constantint, V. Mariant, A. Mihait, és R. Dumitrut az egyenruhások elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vételük mellett – csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrég előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.