Vádemelési javaslat

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. április 27. Vasárnap, 11:53

capture-20140228-082253

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. február 27-én rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy siófoki férfi ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, 2014. február 27-én 12 óra és 12 óra 30 perc közötti időben egy 29 éves férfi Siófokon egy a buszpályaudvaron tartózkodó fiatalemberrel beszélgetésbe elegyedett, majd telefonjáról kérdezgette. A készüléket a kezéből kikapta, megnézte, és utána visszaadta. A további beszélgetés során pénzéről érdeklődött, majd amikor a sértett közölte, hogy van nála pénz, akkor közelebb lépett hozzá és a hasához kést szorított, miközben pénzét követelte. A fenyegetés hatására a sértett elővette a pénztárcáját, amibe a terhelt belenyúlt és abból készpénzt vett ki. Éppen ekkor érkezett meg egy busz, amire a sértett felszállt, majd az esetről bejelentést tett a rendőrségre.

A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés folyamán azonosították és elfogták a cselekmény elkövetőjét J. Attilát, akit előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra. A férfit – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kaposvári Járásbíróság 2014. február 28-án elrendelt.

A Siófoki Rendőrkaptányság az eljárást 2014. április 25-én befejezte, és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb