Garázdaság Balatonföldváron - Rendőrök fékezték meg az őrjöngő férfit

Írta: SMRFK
Megjelent: 2014. május 04. Vasárnap, 13:53

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába segélyhívás érkezett 2014. május 3-án 8 óra 8 perckor, miszerint a balatonföldvári vasútállomás várótermében egy szemmel láthatólag ittas férfi megbotránkoztatást keltve ordibál, agresszíven viselkedik, csapkodja az ajtókat. A balatonföldvári rendőrök pár percen belül a helyszínre értek, ahol megtalálták az őrjöngő férfit, aki az ellenőrzés során továbbra is kiabált, káromkodott és nem volt hajlandó velük együttműködni. 

Az egyenruhások a 45 éves lakcím nélküli P. Józsefet előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd ellene – szabálysértési őrizetbe vétele mellett - garázdaság szabálysértés, valamint jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást. Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb