Vádemelést javasol a rendőrség a két férfi ellen, akik tengődön egy autóból pénzt loptak.

rendor

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két kaposvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 34 és 44 éves férfiak 2013. május 28-án 13 óra körüli időben a tengődi temető mellett leállított személygépjármű egyik ajtaját jogtalanul kinyitották, és az autóban hagyott női táskából készpénzt tulajdonítottak el. A tabi járőrök rövid időn belül Tab belterületén ellenőrizték a két férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak. Az egyenruhások K. Józsefet és S. Józsefet elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították. A terhelteket a nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség az eljárást 2014. május 21-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.