Fő tartalom átugrása

5 perc és 2 kilométer

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. július 31. Csütörtök, 15:43

rendor

Az igali rendőrök szolgálatunk során 2014. július 30-án 12 óra 55 perckor arra lettek figyelmesek, hogy Gölle, Inámpuszta külterületén egy hatósági jelzés nélküli személygépjármű haladt nagy sebességgel.

Az egyenruhások a jármű után indultak, de az autó letért egy földes útra, majd nagy sebességgel haladt tovább, azonban néhány perc és körülbelül 2 kilométer megtételét követően sikerült megállítaniuk. A sofőrt ellenőrizték, akiről kiderült, hogy a Kaposvári Törvényszék járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a járművezetéstől eltiltotta. A 28 éves O. Miklós büssüi lakost az egyenruhások elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol - a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásáig - szabálysértési őrizetbe vették, továbbá a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb