Fő tartalom átugrása

Rendőrségi hírek Somogy megyéből ...

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. augusztus 13. Szerda, 11:38

rendor

Betondarabbal a kezében, fenyegetéssel követelte az értékeket egy helyi férfi Siófokon.

A Siófoki Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy helyi lakos ellen. A 22 éves fiatalember 2014. augusztus 12-én 10 óra 15 perc körüli időben egy betondarabbal a kezében egy másik férfit fenyegetett meg azzal, hogy fejbe dobja, amennyiben nem ad számára pénzt, vagy nem adja át nyakláncát. A sértett a fenyegetés hatására egy ingatlanba menekült, az értékeit pedig nem adta oda. A helyszínre érkező egyenruhások J. Ferencet elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

Balatonlellén fogták el az egyenruhások a körözött nőt.

A rendőrök 2014. augusztus 12-én 14 óra 55 perc körüli időben Balatonlellén egy nagykanizsai nőt ellenőriztek. Kiderült, hogy a 39 éves hölgy ellen a Fonyódi Járásbíróság rendbontás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. Az egyenruhások Sz. Mariannát elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, és őrizetbe vették.

Két parfümről távolította el az áruvédelmi eszközt egy nő, majd az illatszereket a táskájába rejtette.

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves nő 2014. augusztus 12-én 15 óra 30 perc körüli időben egy drogériából két parfümöt lopott el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt levette, majd a parfümöket a táskájába rejtette. Az üzletből fizetés nélkül távozott, amikor a biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel. A hölgy táskájából az eltulajdonított illatszerek előkerültek. A helyszínre érkező egyenruhások S. Ivettet elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb