dsc 0778

Az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelkedően sikeresnek ítélte a rendőrség szakmai közreműködését a turisztikai szezon lebonyolításában.

Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes erről a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság záróülésén beszélt, amelyet 2014. október 2-án rendeztek meg Siófokon.

A Balaton és a Velencei-tó körüli négy megye rendőri erőit összehangoló Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) felelt az idegenforgalmi szezonban a tavak térségének közrendjéért és közbiztonságáért. A fokozott rendőri jelenlét legfőbb célja az volt, hogy a két üdülőrégióban élők, valamint az ide látogató turisták a lehető legnagyobb biztonságban nyaralhassanak.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy a turisztikai szezont ebben az évben is a széleskörű szakmai összefogás, együttműködés, és támogatás jellemezte, ezért megköszönte az együttműködő intézmények és szervezetek segítő munkáját. Külön köszönetet mondott az érintett megyék lakosságának. A fokozottabb rendőri jelenlétet kedvezően fogadták a turisták és a térségben élők is és a kiemelt, nagy tömegeket vonzó rendezvényei, fesztiváljai is nagyobb rendbontás nélkül lezajlottak.

Dr. Balogh János r. vezérőrnagy arról is beszélt, hogy a Készenléti Rendőrség nagy erőkkel támogatta a megyék közterületi szolgálatának ellátását.

Dr. Piros Attila r. dandártábornok, a Bizottságot vezető Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy a szubjektív biztonságérzetet alapjaiban befolyásoló szignifikánsan csökkenő tendenciát mutattak. Rablások, a garázdaságok, a testi sértések, a személygépkocsi lopások, a betöréses lopások, a besurranásos lopások és a tulajdonelleni szabálysértések száma csökkent. A főkapitány elmondta: „A Készenléti Rendőrség támogatásával földön, vízen és levegőben is biztonságot szolgáltattak a szezonban, valamint a rendőrség munkáját a jogsértésekre történő gyors és hatékony reagálás jellemezte." A turisztikai idényben két rendőrségi helikopter is segítette az egyenruhások munkáját. A légi járművek a Balaton térségében, a parton pedig lovas és kerékpáros rendőrök teljesítettek szolgálatot. A Készenléti Rendőrségen felül jelentős erők átcsoportosítására is sor került az idegenforgalommal érintett területekre.

Hangsúlyozta, hogy a klasszikus rendvédelmi feladatok ellátása mellett bűnmegelőzési centrumokat működtetett a rendőrség, amelyek munkájába bevonták a rendészeti pálya iránt érdeklődő középiskolás diákokat is. Külön köszönetet mondott a polgárőrségnek, mely szervezettel az együttműködés példaértékű volt.

A BKKB záróülésén az együttműködő szervek, az önkormányzatok, a polgárőrség és a civil szervezetek képviselői egyaránt kiemelték a rendőrség munkáját, mert ennek eredményeként a térségben nőtt az emberek szubjektív biztonságérzete.

Magyarország belügyminisztere a 2014-es év turisztikai idényében a bűnmegelőzés területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként tárgyjutalomban részesített 9 rendőrt és 1 köztisztviselőt. A jutalmakat Dr. Hatala József nyugalmazott r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke adta át. Az országos rendőrfőkapitány soron kívül 6 rendőrt előléptetett, valamint 16 rendőrt, 1 pedagógust és 1 polgárőrt tárgyjutalomban részesített. A parancsokat és az elismeréseket Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes nyújtotta át.

A BKKB jövő évi elnöki tisztségét a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vette át.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.