Fő tartalom átugrása

Szemtanúk jelentkezését várja a Kaposvári Rendőrkapitányság

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. október 16. Csütörtök, 15:01

szemle 76

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 14010/2750/2014. bűnügyi számon halálos közúti baleset bűntett okozásának gyanúja miatt indított eljárást.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. október 12-én 18 óra 45 perckor Mernye külterületén, a 67-es számú főúton Mernye irányából Somogyaszaló irányába közlekedő motorkerékpár vezetője - ez idáig tisztázatlan okból és körülmények között - áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben közlekedő segédmotoros-kerékpárnak. Az ütközést követően mindkét járművezető elvesztette uralmát járműve felett, és az úttestre, valamint az út menti árokba estek. A baleset során a motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, míg a segédmotor-kerékpár vezetője a helyszínen életét vesztette. A járművekben anyagi kár keletkezett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik az esemény körülményeivel kapcsolatban információval rendelkeznek, hívják a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb