Rendőrségi hirek ...

Nyolcan pakolták teherautóra a fát, miközben tetten érték őket a rendőrök.
A helyi járőrök 2015. január 4-én 11 óra 15 perc körüli időben Kaposvár külterületén lévő erdőbe mentek, mert falopásról érkezett bejelentés. A helyszínen egy tehergépjármű körül nyolcan tartózkodtak, és arra akácfát pakoltak. Az egyenruhásokat meglátva három férfi elmenekült, egy nőt, és négy férfit azonban a rendőrök elfogtak.
A teherautóra már mintegy 4 köbméter tűzifát felpakoltak, a jármű mellett pedig további 7 köbméter fa várt rakodásra, melyben frissen vágott rönkök is voltak. A járőrök az öt embert elfogták, őket a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították. Az eljárás során felmerült adatok alapján beazonosították a másik három férfit, akik a helyszínről elmenekültek, majd elfogásukat követően őket szintén előállították a rendőrkapitánysága.
A nyomozók a kaposvári 21 éves R. Bencét, a 22 éves K. Róbertet, a 27 éves K. Róbert Gábort, a 28 éves K. János Istvánt, a 33 éves R. Gyöngyit, a 36 éves K. Zsoltot, valamint a 47 éves R. Árpádot lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, míg a teherautó vezetőjét tanúkét hallgatták ki. A gyanúsítottak kihallgatásukat követően szabadon távozhattak.

Elfutott a nagybajomi rendőrök elől, de nem sokáig élvezhette a szabadságot.
A járőrök 2015. február 4-én 11 óra 14 perckor Mezőcsokonya belterületén haladtak, és amikor a velük szemben közlekedő személygépkocsi vezetője észlelte őket, kiszállt a járműből és befutott az erdőbe. A gépkocsi átvizsgálásakor a gépkocsi utasterében, és a csomagtartóban vágott akácfa és egy motorfűrész került elő. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 37 éves helyi lakos, akit 14 órakor otthonában elfogtak és előállítottak a Nagybajomi Rendőrőrsre.
E. Róbertet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
A rendőrök három férfit értek tetten, miközben akácfákat próbáltak meg ellopni Kaposvár kertvárosából.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 2015. január 4-én 12 óra 10 perc körüli időben Kaposvár kertvárosában teljesítettek szolgálatot, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az út közelében egy fa éppen kidőlt. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek. A frissen kivágott fa mellett további két kidöntött fát, és három férfit találtak, akiknek cipője fűrészporos volt.
A rendőröknek elmondták, hogy agancsozni voltak az erdőben, és csak azt vették észre, hogy kiborult egy fa, két fiatal fiú pedig fűrésszel a kezükben elfutott. A fűrészporos cipőre azt a magyarázatot adták, hogy otthon fát vágtak. Az egyenruhások a kivágott akácok környékén más „favágókra", illetve menekülésre utaló nyomokat nem találtak, viszont a hóból előkerült egy kézifűrész.
A 28 éves, a 40 éves és 47 éves kaposvári lakosokat elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók F. Zsoltot, B. Józsefet és O. Józsefet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őket szabadon engedték.
Még időben érkezett a segítség Kazsokra.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. február 4-én 14 óra 15 perckor bejelentés érkezett, hogy egy asszony az otthonában feltehetőleg rosszul lett, nem adott életjelet magáról. Az igali járőrök haladéktalanul a helyszínre sietettek, de jelzésükre senki sem nyitott ajtót. Az egyenruhások a veszélyhelyzet elhárítása, és az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében betörték a bejárati ajtót. A házban a földön fekve, eszméletlen állapotban megtalálták az idős asszonyt. Azonnal értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik nénit kórházba vitték, így sikerült megmenteni az életét.