Rendőrségi hírek

Vascsővel bántalmazta egy férfi a bátyját Siófokon.
A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy siófoki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. március 4-én 16 óra 30 perc körüli időben P. F. a siófoki házukban előzetes szóváltást követően egy vascsővel bántalmazta a testvérét, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon túl gyógyuló – súlyos fejsérülést szenvedett. A 39 éves férfit a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
Lezárult a nyomozás a felsőmocsoládi fatolvajok ellen.
Az Igali Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három felsőmocsoládi lakos ellen. Ahogy azt korábban közöltük, a 23 éves, a 26 éves, és a 37 éves férfiak 2015. február 3-án 13 óra és 14 óra közötti időben Felsőmocsolád külterületén lévő erdőből engedély nélkül fákat vágtak ki és loptak el. A három férfi egyikük lakcímén az udvarban darabolta össze a farönköket, amikor a rendőrök ellenőrizték őket. Az egyenruhások a lopott fát lefoglalták, K. Cs-t, T. M-t, valamint F. P-t elfogták, a rendőrőrsre előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindhármukat szabadon engedték. Az eljárás során kiderült, hogy a férfiak már 2014. december 1-je óta több alkalommal vágtak ki és tulajdonítottak el fát a felsőmocsoládi erdőből.
Az Igali Rendőrőrs az eljárást 2015. március 2-án befejezte, és a nyomozás iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.