Fő tartalom átugrása

Börtönőr vert meg egy férfit

Írta: Somogy Megyei Fõügyészség.
Megjelent: 2015. július 15. Szerda, 04:05

ugyeszseg logo kicsiA Kaposvári Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben teljesít szolgálatot körletfelügyelői beosztásban.


A szolgálaton kívül lévő vádlott 2014. július 20. napján 04.00 óra körüli időben három hölgy ismerősével a balatonlellei Móló sétányon tartózkodott. Az arra járó sértett azt észlelte, hogy a társasághoz tartozó egyik hölgy sír, ezért felajánlotta a segítségét, azonban a nők trágár szavak kíséretében távozásra szólították fel.

 

Ezt észlelve, a vádlott a sértett után indult, és amikor utolérte, mellkassal, majd két kézzel hátulról meglökte, ezt követően pedig a vele szembeforduló sértettet egy alkalommal ököllel, nagy erővel a bal szeménél megütötte, majd a földre eső sértettet megrúgta. A bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon túl gyógyuló baloldali csontos szemkeret törése keletkezett.

 

A nyomozó ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb