KÉK HÍREK

rendor

A Nagybajom Rendőrőrs rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy mezőcsokonyai lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. július 31-én délután a 20 éves férfi egy mezőcsokonyai háznál megtalálta a bejárati ajtó elrejtett kulcsát, majd azzal jogtalanul bement az ingatlanba. A házban az egyik zárt beltéri ajtót berúgta, a szobában több személyes tárgyat megrongált, ruhát tépett szét, majd visszazárta a bejárati ajtót és távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a gyanúsítottat, akit előállítottak az őrsre. L. R. a gyanúsítottként történő kihallgatásakor beismerő vallomást tett, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszabb-rövidebb ideig üresen maradó lakás nagy csábítást jelent a betörők számára. Érdemes tehát megnehezíteni a dolgukat, aktív védekezéssel csökkenteni a célponttá válás valószínűségét. Az elkövetők rendszerint akkor törnek be, ha az ott lakók nincsenek otthon. Ezért a biztonság növelése érdekében azt a látszatot kell kelteni, mintha otthon tartózkodnánk. Különösen fontos ez akkor, ha hosszabb időre elutazunk. Meg kell kérni egy megbízható szomszédot, ismerőst, hogy lehetőleg minden nap szellőztessen és vegye ki a postát a postaládából (különösen a reklámújságok töltik meg hamar a postaládát). Érdemes időkapcsolós órát beszerezni, ami előre beállított időpontokban képes bekapcsolni a házban a lámpákat vagy rádiót. A rendszeres mozgás, az esténkénti fények és hangok azt a látszatot keltik, hogy a háziak otthon tartózkodnak.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.