Skip to main content

Azonnali hatállyal feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat

Írta: SMKI
Megjelent: 2015. augusztus 19. Szerda, 14:42

tuzgyujtasitilalom

Augusztus 19-én, szerdán feloldotta a július 3-án, országosan elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a Földművelésügyi Minisztérium. Bács-Kiskun megye teljes területén továbbra is érvényben van a kormányhivatal által korábban elrendelt tűzgyújtási tilalom.

 

A mai nappal feloldották a július 3-án, az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások kétszáz méteres körzetére elrendelt tűzgyújtási tilalmat. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által július 4-től Bács-Kiskun megye teljes területére elrendelt tilalom továbbra is hatályban van, egészen visszavonásig.

 

A tűzgyújtási tilalommal nem érintett erdőkben tüzet gyújtani a továbbiakban is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken, szélcsendes időszakban szabad, úgy, hogy az a környezetre ne jelentsen veszélyt. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell annak megfelelő eloltásáról. Továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken gyújtott tüzekkel, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet, veszélyeztetve ezzel a természetes és az épített környezetet is

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb