wm201508290348

Mintegy négy kilométer hosszan, foltokban elszórva gyulladt meg a vasúti sínek mellett az aljnövényzet Balatonmáriafürdő és Balatonfenyves között, pénteken délután.

 

Több tűzoltógépjármű és tűzoltóegység dolgozott a lángok elfojtásán Balatonmáriafürdő térségében. A marcali hivatásos egységek mellett a megyei műveletirányítási központ Pacsáról és Keszthelyről is riasztotta a tűzoltókat. Az egységek munkáját segítette a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Az egységek végigjárták az érintett szakaszt, eloltották az égő-izzó gócokat.

 

A 20 tűzoltó több mint három órán át dolgozott a lángok elfojtásán. A vasúti közlekedést nem akadályozta az avartűz, ugyanakkor a megyei főügyeletes és a vasúttársaság egyeztetését követően a mozdonyvezetők körültekintően közlekedtek a tűzoltói beavatkozások helyszínén, a balesetek elkerülése érdekében.

 

A holnaptól kezdődő kánikulára tekintettel arra kérjük az autósokat, valamint a vonaton utazókat, hogy ne dobják ki az égő cigarettacsikket a járművekből! Az árokpart és a vasúti töltés száraz aljnövényzete pillanatok alatt lángra lobban a hőségben, ezért kérjük legyenek körültekintőek!

wm201508290349 vert

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.