Fő tartalom átugrása

Dió ürügyén

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. szeptember 18. Péntek, 11:30

maincaatg5k7A Fonyódi Rendőrkapitányságon eljárást indítottak két kaposvári és egy jutai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. szeptember 17-én két kaposvári férfi bement egy lengyeltóti ingatlan udvarába, azzal az ürüggyel, hogy diót szerettek volna szedni. Az egyik lakó figyelmét elterelve a ház konyhájából eltulajdonítottak egy pénztárcát, benne két sértett készpénzével, személyes irataikkal, majd személygépjárművel távoztak a helyszínről.

 

A rendőrök rövid időn belül igazoltatták őket, amely során megállapították, az egyik férfi az eltulajdonított összeget átadta a járműben velük együtt utazó hölgy ismerősének, hogy azt rejtse el. A nő a pénzt a rendőrök előtt letagadta, amelyet aztán később a ruházat átvizsgálása során a hatóság megtalált.

 

Mindannyiukat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a 62 éves D. Elemért és a 44 éves K. Árpád Istvánt kifosztás bűntett, közokirattal visszaélés vétség, lopás vétség, továbbá a 24 éves K. Árpádnét bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi és nő társuk az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb