Fő tartalom átugrása

Hétvégi házakba tört be

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. december 02. Szerda, 11:32

n3315163

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy mosdósi lakos ellen.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott 2 rendbeli lopás bűntett, 2 rendbeli lopás bűntett kísérlet és 6 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy mosdósi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 19 éves fiatalember 2014. májusában zselickislaki és szennai hétvégi házakba tört be, amely helyszínekről különböző használati tárgyakat, eszközöket - benzint, motorolajat, agancsot, agancsból készült akasztót, több liter bort, metszőollót, ágvágót, fejszét, gázpalackot, hússzeletelő kést, tőrkést, akkumulátort, vesszőkosarat, szekercét, flexet, sarokcsiszolót, kapálógépet, fűnyírót, motorfűrészt – lopott el.

 

A kaposvári nyomozók M. Gergőt több alkalommal is gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett. Az általa eltulajdonított tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosaiknak.

 

A rendőrkapitányságon az eljárást a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb