Szomszédvita életveszélyes következményekkel
A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen.
A vádlott és a sértett, valamint annak felnőttkorú lánya szomszédok, rendszeresen összejártak egymással, jó kapcsolatban voltak.
2015. november 8. napján 20 óra körüli időben az erősen ittas sértett átment a vádlotthoz és kiabálva a lányát kereste.
A vádlott – hogy a helyzetet tisztázza – behívta a házába a sértettet, aki ezután sem nyugodott meg, tovább kiabált, azzal vádolta meg a vádlottat, hogy „eldugta” a lányát. Ekkor a vádlott a sértettet távozásra szólította fel, majd a teraszon, hogy nyomatékot adjon kérésének, meg is lökte „Takarodj haza” kiáltással. A lökés következtében a sértett a teraszon elesett és a fejét a betonaljzathoz ütötte, amitől életveszélyes sérülései keletkeztek, életét a gyors műtéti beavatkozás mentette meg.
Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.