A Kaposvári Rendőrkapitányság vezetőjének fejezte ki elismerését egy állampolgár.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2016. február 17-én hajnalban M. Dezső gépkocsijával Kadarkútra szállította M. Szilárdot és H. Sándort, mert korábban előre eltervezték, hogy ott betörnek egy családi házba. A sofőr az ingatlantól nem messze kitette őket és elhajtott. A két nagybajomi férfi elbújt a ház udvarában, és amikor a tulajdonos kivitte a szeméttárolót, addig egyikük a nyitott ajtón keresztül bement és elrejtőzött. Az értékek után kezdett el kutatni, amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek és elfogták a 34 éves H. Sándort. A 37 éves M. Szilárd a szántóföldön keresztül elmenekült, majd telefonon értesítette F. László 33 éves nagybajomi lakost, hogy menjen érte Kadarkútra. Az általuk megbeszélt helyen éppen felvette a kocsijába M. Szilárdot, amikor a rendőrök elfogták őket. Negyedik társukat, - aki előzőleg a bűntett helyszínére fuvarozta a két férfit – az egyenruhások Kaposmérő külterületén állították meg és fogták el.
A kadarkúti asszony az ügy kapcsán dr. Heffer Attila r. alezredesnek, a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetőjének levélben fejezte ki köszönetét.
„… köszönöm, hogy ilyen gyorsan és nagyobb baj nélkül sikerült a tetteseket elfogni. S nem csak anyagi kár nem ért bennünket, de testi épségünk is megóvásra került. Számomra öröm olyan helyen élni, ahol komolyan veszik a "szolgálunk és védünk" jelszót. Külön köszönetemet szeretném kifejezni, Illés Norbert r. alezredesnek (közrendvédelmi osztályvezető) személyünk iránt tanúsított magatartásáért.”