Fő tartalom átugrása

Pécsi Ítélőtábla - emberölés bűntette

Írta: A Pécsi Ítélőtábla Sajtóosztálya
Megjelent: 2016. május 03. Kedd, 16:33

torvenyszek

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék M.M. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott (42 éves, büntetlen előéletű, Somogy megyei női) és a 76 éves sértett 2008-ban ismerkedtek meg, közöttük baráti kapcsolat alakult ki. Együtt jártak szórakozni, közösen főztek a sértett lakásán, együtt italoztak. Közöttük alkalmi jelleggel szexuális kapcsolatra is sor került. A hosszabb ideje szociális segélyen élő vádlott rendszeresen kért kisebb kölcsönöket a sértettől. 2014 márciusára a sértett 13 ezer forintos tartozott halmozott fel.

 

2014. március 18-án az esti órákban a vádlott azzal kereste fel a sértettet a lakásán, hogy tőle pénzt kérjen kölcsön. A sértett azonban a korábbi tartozást kérte vissza, az újabb kölcsönt és tartozás elengedését attól tette függővé, hogy a vádlott ismét szexuális kapcsolatot létesít vele. Ettől a kéréstől a vádlott indulatba jött, ököllel megütötte a sértett mellkasát, aki ettől hanyatt esett és súlyos koponya sérülést szenvedett. A földön fekvő sértettet a vádlott tovább bántalmazta, nagy erővel megrúgta, a mellkasára taposott.

 

Az eszméletlen, életveszélyes sérüléseket szenvedett sértettre másnap reggel ismerőse talált rá. Azonnal kórházba szállították, tudatát nem nyerte vissza, 2014. április 25. napján elhunyt.

 

A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést, felmentésért, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését indítványozta. A vádlott és védője a másodfokú eljárásban jogorvoslati kérelmüket az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében tartották fenn.

 

A Pécsi Ítélőtábla az ügyben bizonyítást folytatott le, genetikai szakvéleményt szerzett be, valamint tanúkat hallgatott meg, azonban az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát nem lehetett kiküszöbölni. Ezért a fellebbviteli bíróság a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyzete és új eljárás lefolytatására utasította, egyben a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb