Fő tartalom átugrása

Itéletek

Írta: Kaposvári Törvényszék Sajtóosztály
Megjelent: 2016. május 25. Szerda, 04:30

torvenyszek

A Siófoki Járásbíróság 90 nap elzárásra ítélte a „Repülős Gizi” néven ismert 90 éves vádlottat.

 

Az ítéleti tényállás lényege szerint 2016. május 15-én a délutáni órákban a vádlott három Balaton-parti kertes házba is bement azért, hogy onnan 50.000 forintot meg nem haladó értékű dolgokat tulajdonítson el, azonban mindhárom házban otthon voltak, őt észrevették, ezért ellopni semmit nem sikerült.

 

A bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyészség súlyosításért jelentett be ellene fellebbezést.

 


Itélet jármű önkényes elvételének bűntette

 

A Siófoki Járásbíróság bíróság elé állításos eljárásban hozott jogerős ítéletében a 25 éves vádlott nőt jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt 240 óra közérdekű munkára és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

 

A gépkocsivezetői engedéllyel egyébként nem rendelkező vádlott ittas állapotban tartózkodott a sértett házában. A házigazda autójának kulcsát, annak beleegyezése nélkül magához vette, majd a gépkocsijába ülve azzal elindult Budapestre. Útközben a gépjárművel az autópályán megállt és elaludt, őt a kiérkező rendőrök ébresztették és állították elő.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb