onkéntestuzol

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázati feltételeinek négyszázkilencvenkét önkéntes tűzoltó egyesület felelt meg. Harmincegy somogyi egyesület mintegy 22,5 millió forint értékű pályázati forrást nyert el, amelynek segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak.

 

2016-ban százmillió forinttal több, immáron kereken hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. A hatszázmillió forintból százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a fennmaradó félmilliárd forint háromféle módon kerül a tűzoltó egyesületekhez: egyrészt az önállóan beavatkozó egyesületek juthatnak állami támogatáshoz, háromszázötvenhat millió forint értékben a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal együttműködő egyesületek pályázhatnak, harmadrészt tűzoltógépjárművek átadására ad lehetőséget ez a keret.

 

Mindeközben folyamatosan nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma is: amíg 2015-ben huszonnégy, addig 2016-ban már harmincnégy önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, a tervek szerint év végére további tizenkét egyesület kerül ebbe a körbe. Tovább nőtt a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületek száma is, idén több mint 90 százalékuk nyújtott be támogatási pályázatot, összesen háromszázkilencven millió forintnyi támogatási igény érkezett.

 

A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő négyszázkilencvenkét egyesület működési költségekre, tűzoltógépjármű és -technika javítására, felülvizsgálatokra, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, az önállóan beavatkozó egyesületek vezetéstechnikai képzésére, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát.

 

A bíráló bizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így idén működési költségre csaknem ötvenmillió, szertárépítésre és -felújítása pedig több mint harmincegy millió forint támogatást kapnak az egyesületek. Tizennégy egyesület számára tűzoltógépjármű és -technikajavítást, illetve felülvizsgálatot végez el a BM HEROS Zrt. A pályázók kétszáznegyvennyolc millió forintért vehetnek át védő- és tűzoltó technikai eszközöket.

 

A pályázatnak köszönhetően hétszázhetvenkét tűzoltótechnika-kezelői típusvizsgára lesz lehetősége az önkéntes tűzoltóknak és százharminc önkéntes gépjárművezető tehet pályaalkalmassági vizsgát, amellyel megkülönböztető jelzést használó tűzoltógépjárművek vezetésére is jogosultságot szereznek. Nyolc önállóan beavatkozó egyesület gépjárművezetője mindezeken felül vezetéstechnikai képzésen is részt vehet. Hatvanhárom egyesület összesen hatvankét darab kézi és nyolc darab mobil EDR-rádiót, valamint kettő tartozékot kap majd.

 

Somogy nyertes ÖTE pályázatai:

 

Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesülete:747 895
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Berzence: 750 034
Bodrogi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr egyesület: 751 111
Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Bolhás: 748 236
Önkéntes Tűzoltóegyesület Böhönye: 449 755
Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület Csököly: 252 667
Reményi Samu Tűzoltó Egyesület Csurgó: 467 805
Fonyód Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete: 962 036
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Görgeteg: 749 958
Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület: Igal 769 637
Kadarkúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület: 450 000
"KÖTÉL" Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő
Egyesület: 890 000
Karád Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete: 751 331
Kéthely Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete: 750 381
Lábod Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete: 750 855
Lepsény-Mezőszentgyörgy Községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete: 445 449
Mike Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület: 750 341
Tűzoltó Egyesület Nágocs: 745 705
Tűzoltó Egyesület Nagybajom: 1 038 400
Nagyszakácsi Község Tűzoltó Egyesülete: 461 842
Öreglaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület: 749 615
Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Segesd: 750 490
Szentbalázsi Tűzoltó és Polgárőr Egyesület: 759 300
Szuloki Önkéntes Tűzoltó Egyesület: 750 223
Törökkoppány, Szorosad, Kára Községek Közös Tűzoltó Egyesülete: 975 505
Balatonszentgyörgyi Tűzvédelmi Egyesület: 762 755
Gyékényesi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület: 749 460
Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Iharosberény: 749 497
Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület: 1 037 527
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése: 754 948
Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület Balatonberény: 727 590

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.