Fő tartalom átugrása

Rongálással leplezte a lopást a vandál betörő

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2017. április 19. Szerda, 09:26

Ugyesz

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség sorozatos házbetörések miatt emelt vádat egy 17 éves fiúval szemben.

 

A vádlott 2016 májusától augusztusig kaposvári és Kaposvár környéki családi és hétvégi házakba tört be úgy, hogy a bejárati ajtókat és ablakokat védő rácsokat, lakatokat lefeszítette, a nyílászárókat benyomta, egyik helyen pedig a falat bontotta ki. A kilenc ingatlanból esetenként néhány ezer forint és 830.000,- forint közötti, összesen 2 millió forintot meghaladó értékben tulajdonított el összegyűjtött gyógynövényt, készpénzt, szerszámokat, gépjármű alkatrészeket, ruhaneműket és élelmiszereket.

 

Az egyik lakóházban azért, hogy a lopással okozott nyomokat elfedje, parfümöt és tisztítószert locsolt szét, míg egy zártkerti ingatlanban a bútorzatot, a berendezési tárgyakat törte össze, majd a bútorokra, a ház falára és a padozatra bort, ecetet, benzint és lámpaolajat öntött. Ez utóbbival a sértettnek a 30.000,- forint értékű lopáson túl csaknem 220.000,- forint rongálási kárt is okozott.

 

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorúval szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb