Fő tartalom átugrása

„ELLEN-SZER” program

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. október 03. Kedd, 09:23

22199297 1747438375328441 1629471268 o

Az „ELLEN-SZER” program keretében a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 10-ik osztályos tanulóinak tartott előadást 2017. október 2-án Vitári László r. főhadnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa.

 

A középiskolai bűnmegelőzési programban résztvevő osztályok a tanév során az áldozattá válás, az elkövetővé válás megelőzésének lehetőségeit, a kábítószerkérdés bűnözéssel való összefüggéseit és büntetőjogi szabályozását, valamint számos, a korosztályt érintő témakört dolgoznak fel a rendőrség bűnmegelőzési szakemberének segítségével.

 

A program célja többek között az önálló gondolkodásra nevelés, a kritikai gondolkodás kialakítása, az egyéni felelősség szerepének megmutatása, a döntési képesség fejlesztése, szociális kompetenciák, az empátia és az érzelmi intelligencia fejlesztése, a fiatalok értékrendjének a társadalom számára is hasznos formálása. Mindezek segítségével olyan személyiség kialakítása a cél, aki aktívan és mérlegelve tud és képes dönteni a szerhasználat, az addikciók, a deviáns illetve bántó magatartásformák ellenében.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb