Fő tartalom átugrása

Telefont lopott

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. december 30. Szombat, 10:27

rrendor

A rendőrök sajtófelhíváson keresztül állampolgári segítséggel pár órán belül azonosítani tudták azt a férfit, aki egy kaposvári vendéglátóegységből telefont lopott.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2017. december 17-én délelőtt egy helyi vendéglátóegységben a sértett kabátjából eltulajdonította mobiltelefonját.

 

A beszerzett kamerafelvételek alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 40 év körüli férfi gyanúsítható megalapozottan, akinek azonosításához 2017. december 29-én sajtófelhíváson keresztül a lakosság segítségét kérték. A felhívás megjelenését követően pár órán belül állampolgári bejelentés érkezett, hogy felismerték a keresett személyt és tartózkodási helyéről is információt szolgáltattak. A rendőrök ezt követően azonnal a megadott címre mentek, ahol megtalálták B. Attila kaposvári lakost, akit elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A férfit a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb