Fő tartalom átugrása

Panzióból lopott

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. január 14. Vasárnap, 11:01

N3520282

A kaposvári rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki egy panzió vendégétől lopta el pénzét.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki az ügy adatai szerint 2017. január 12-én a délutáni órákban egy helyi szálló vendégének szobájába bement, és onnan forintot és svájci frankot tulajdonított el közel négyszázezer forint értékben.

 

Az adatgyűjtés során beszerzett információk eredményeként a nyomozók látókörébe került egy 24 éves pécsi lakos, akit 2017. január 13-án a körzeti megbízottak a városban elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök a férfit a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Sz. Ferenc kihallgatása során beismerő vallomást tett, a lefolytatott házkutatások során az ellopott pénz jelentős része is előkerült, amit a rendőrök lefoglaltak.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb