Fő tartalom átugrása

Reklámozott hamis számlák

Írta: NAV
Megjelent: 2018. április 25. Szerda, 12:50

nav honlap fejleckep

Több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat az a bűnszervezet, amelyet a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és Bács-Kiskun megyei revizorai felszámoltak. A bűnszervezet vezetőit és tagjait őrizetbe vették.

 

A megalapozott gyanú szerint három férfi koordinálta azt a számlagyárat, amely nagyüzemben készítette a valótlan dokumentumokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat.

 

A bűncselekmény megvalósításában részt vett a bűnszervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, de egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat.

 

A NAV pénzügyi nyomozói, járőrei és információtechnológiai munkatársai mintegy harminc helyszínen foglalták le a bizonyítékokat, mentették le az adatokat és állították elő a gyanúsítottakat. Az akciót segítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya is, mivel a bűnszervezet egyik vezetőjénél engedéllyel tartott vadászfegyverek is voltak.

 

Miközben a helyszíni intézkedések javában zajlottak a bűnszervezet harmadik irányítója Romániából hazaindult, így őt a pénzügyőrök az autópályán kapcsolták le.

 

A számlák alapján közel hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba, melynek megtérülésére a NAV pénzügyi nyomozói ingatlanokat, bankszámlákat, járműveket és törzsbetétet vettek zár alá.

 

A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették, valamint még további négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki.

 

A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb