Fő tartalom átugrása

Táskát lopott

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. június 21. Csütörtök, 09:30

rrendor

A marcali rendőrök az elkövetéstől számított pár percen belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy kerékpár csomagtartójából egy táskát eltulajdonított.

 

A Marcali Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen. Az ügy adatai szerint 2018. június 20-án délelőtt ismeretlen tettes egy családi ház udvarában leállított elektromos kerékpár csomagtartójából eltulajdonított egy táskát, majd elfutott.

 

A sértett az elkövetés helyétől pár méterre végignézte a történteket és azonnal a férfi után kiabált, hogy feltartóztassa, majd telefonon értesítette a rendőröket is. Az egyenruhások a bejelentésben adott pontos személyleírásnak köszönhetően pár percen belül elfogták a 23 éves feltételezett elkövetőt, akit a rendőrkapitányságra előállítottak és a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb