Rendőségi hírek

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. augusztus 22-én 14 óra körül bejelentést tettek arról, hogy ismeretlen elkövetők ellopták egy család táskáit a benne lévő készpénzzel, ékszerekkel, mobiltelefonokkal, iratokkal és személyes tárgyakkal együtt.

A kiérkező járőrök a beszerzett információk alapján azonosítottak egy férfit és két nőt, akiket elfogtak és a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 19 éves férfit, valamint a 18 éves és 36 éves nőt lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A konyári lakosok kihallgatásuk során részletes beismerő vallomást tettek, míg a 19 éves férfi egy korábban elkövetett lopást is bevallott. Az egyenruhások az eltulajdonított értékeket lefoglalták és visszaadták a sértetteknek.
Hotelszobából loptak
Az ügy adatai szerint 2018. augusztus 11-én egy hajdúszoboszlói férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki egy siófoki hotelszobájából eltulajdonította kézitáskáját, a benne lévő közel 1 millió forint készpénzzel, személyes irataival és bankkártyájával együtt.
A feljelentést követően a rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 42 éves cecei és egy 56 éves sárborgárdi lakost, akiknél a nyomozók a házkutatás során megtalálták az eltulajdonított pénzt. A nyomozók a két nőt a rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, a sértett pedig hiánytalanul visszakapta eltulajdonított értékeit.
A Siófoki Rendőrkapitányság a napokban befejezte az ügy vizsgálatát, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.
A marcali rendőrök egy 18 éves férfit gyanúsítanak

A Marcali Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, mivel 2018. augusztus 19. és augusztus 22. között ismertelen tettes négy marcali ingatlan területéről kerékpárokat tulajdonított el.
A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a felételezett elkövetőt, egy 18 éves helyi lakost, akit a nyomozók a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. O. Márió a bűncselekmények elkövetését elismerte, és az ügyben lefolytatott házkutatások során az eltulajdonított biciklik is előkerültek, amit a tegnapi napon a sértettek visszakaptak.