Fő tartalom átugrása

Elfogták a feltételezett gyújtogatót

Írta: SMRFK
Megjelent: 2019. február 05. Kedd, 15:15

Tűz02

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. február 4-én éjszaka több bejelentés is érkezett, miszerint Öreglakon - akkor még - ismeretlen elkövető három ingatlannál szalmabálákat és melléképületeket gyújtott fel. A környező házakban többen is tartózkodtak, de személyi sérülés nem történt.

 

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került egy helyi lakos, akit a körzeti megbízottak 2019. február 5-én a reggeli órákban elfogtak és a Fonyód Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók az 51 éves férfit – őrizetbe vétele mellett – rongálás vétség és közveszély okozása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. H. Lajos vallomásában elmondta, hogy azért gyújtotta fel a bálákat és az épületeket, mert haragudott azok tulajdonosaira.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb