Fő tartalom átugrása

Júliusban is számos bíróság elé állítás volt Somogy megyében

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2019. július 19. Péntek, 04:30

Ugyesz

A Somogy megyei ügyészségek 2019 júliusának első két hetében 17 esetben állították bíróság elé gyorsított eljárásban a megyében történt bűncselekmények elkövetőit.

 

A terheltek többségében vagyon elleni bűncselekményeket követtek el és ittasan vezettek, de volt olyan, aki lőfegyverrel élt vissza, rokona orrcsontját törte el, vagy ittasan közterületen rongált.

 

A Siófoki Járásbíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek azt a szlovák fiatalembert, aki a Balaton Sound fesztivál idején nagyobb mennyiségű vodka elfogyasztása után vezette gépkocsiját Zamárdiban. A bíróság a vádlottat nem jogerősen 500.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte, valamint másfél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, amely eltiltás az Európai Unió valamennyi tagállamára kiterjed.

 

Bíróság elé állt az a 43 éves férfi is, aki hatósági engedély nélkül tartott éveken át egy magyar gyártmányú revolvert kaposvári otthonának szobájában. Őt a Kaposvári Járásbíróság lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette. Az ítélet jogerőre emelkedett.

 

A Kaposvári Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső vádlottat, aki 2019 júniusában Pálmajorban azért okozott 8 napon túl gyógyuló orrcsonttöréses sérülést unokatestvérének, mert az a vádlott élettársával szexuális kapcsolatot létesített, amíg a férfi börtönben volt.

 

A Nagyatádi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat gyorsított eljárásban azzal az ittas porrogszentkirályi férfival szemben, aki 2019 júniusában miután összeveszett élettársával, a nő közterületen leállított autójához ment és a kezében tartott téglával a kocsi első és hátsó szélvédőjét is betörte. A bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélte a vádlottat.

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb