Skip to main content

Kapcsolóval trükközött a sofőr

Írta: NAV
Megjelent: 2020. február 14. Péntek, 03:55

navellenor 655x360

Távirányítóval manipulálta a teherautó-sofőr a tachográf adatait, hogy a kötelezően előírt pihenőidők nélkül haladhasson.

 

 

A NAV munkatársai Szombathely mellett állítottak meg egy lengyel kamiont. Az ellenőrzéskor a pénzügyőrök megállapították, hogy a sofőr trükközik a pihenőidőkkel, mivel a kinyomat alapján a menetíró készülék az ellenőrzéskor és azt megelőzően is pihenőidőt regisztrált, miközben a jármű mozgásban volt.

 

A pénzügyőrök megtalálták azt a távirányítót, amivel a járművezető a tachográfot úgy manipulálta, hogy az kevesebb vezetési időt, illetve több pihenőidőt regisztráljon.

 

A távirányítót ki is próbálták, ami a tehergépjárműbe épített menetíró készüléket valóban kikapcsolta, a kijelzője elsötétült, ismételt megnyomásra pedig visszakapcsolta.

 

A jogszabály szerint tilos az adatrögzítő lap, a menetíró készülék vagy a járművezetői kártya manipulálása, azok rögzített, tárolt adatainak, illetve a menetíró készülék kinyomtatott adatainak meghamisítása, eltitkolása, kitörölése vagy megsemmisítése.

 

A NAV munkatársai a sofőrrel szemben információs rendszer vagy adat megsértése, valamint hamis magánokirat felhasználása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb