Fő tartalom átugrása

Holland drogkereskedő ellen emelt vádat a somogyi ügyészség

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2020. május 20. Szerda, 07:58

tasakok tak

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 31 éves holland állampolgárral szemben, aki egy balatoni zenei fesztiválon árult különféle kábítószereket.

 

 

A vádirati tényállás lényege szerint a férfi 2019 augusztusában egy fesztiválon vett részt, azonban nem csak szórakozni ment, hanem kábítószer-hatóanyagú szereket értékesített, miközben fogyasztott is az áruból.

 

A vádlottal szemben a fesztivál vége előtt pár nappal a hajnali órákban intézkedtek a rendőrök, melynek során tőle ömlesztett és kiporciózott porokat, tablettákat, bélyegeket – amelyek kábítószert, így kannabiszt, amfetamint, ketamint, LSD-t és MDMA-t tartalmaztak -, valamint az értékesítéshez szükséges eszközöket – mérleg, üres simítózáras tasakok – foglaltak le. Ezeken kívül a kábítószer eladásából származó több, mint másfél millió forintnak megfelelő készpénzt – forintot és eurót – foglaltak le.

Az ügyészség vádiratában a letartóztatásban lévő kereskedőre fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint kiutasítást indítványozott.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb