KÉK HÍREK

Img 7317 0 0

A Somogy Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában több személyi sérüléssel járó, valamint anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

 

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. október 31-én délelőtt Kaposújlakon. Egy férfi személygépkocsijával közlekedett, és haladása során nem tartott kellő követési távolságot az előtte forgalmi okokból lassító, majd megálló jármű mögött, és nekiütközött. Az ütközés következtében az egyik járművezető könnyű sérülést szenvedett.

 

A 67-es számú főúton Bőszénfa térségében is személyi sérüléssel járó baleset történt 2020. október 31-én dél körül. Egy férfi haladása során pár másodpercre elaludt, elveszette uralmát a járműve felett, a vízlevezető árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A sofőr a baleset során könnyű sérülést szenvedett.

 

2020. november 1-jén a délelőtti órákban Kaposvár belterületén történt személyi sérüléssel járó baleset. Egy férfi haladása során az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére balra kanyarodott, nem biztosítva elsőbbséget a szemből érkező személygépkocsinak, amellyel összeütközött. A balesetben az egyik járművezető könnyű sérülést szenvedett.

 

Szintén 2020. november 1-jén kora délután történt anyagi káros baleset Nagybajom belterületén. Egy helyi férfi a járművével való elindulása során nem adott elsőbbséget a vele párhuzamosan haladó személygépkocsinak, és nekiütközött. Mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett.

 

A fenti balesetek mindegyike elkerülhető lett volna, ha a járművezetők kellő körültekintéssel vettek volna részt a közúti forgalomban.

 

Az utak biztonsága és a balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.