Fő tartalom átugrása

Elrajtolt az „Útravaló 2021”

Írta: SMRFK
Megjelent: 2021. március 02. Kedd, 09:08

utravalo

Általános iskolák hetedikes osztályai számára indított vetélkedőt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

 

 

A bűnmegelőzési szakemberek a 2020/2021-es tanév második félévében játékos vetélkedőt indítottak a Somogy megyei iskolák hetedikes osztályai részére. A program célja a diákok figyelmének felhívása, hogy a 14. életévük betöltésével a törvény szemében felelősségük is megváltozott. Büntetendő cselekedeteik eljárást vonhatnak maguk után, könnyen válik egy-egy diákcsíny bűncselekménnyé.

 

A verseny egy négyfordulós, online beküldhető feladatlap-sorozattal indul, melyben a hetedikes osztályok együtt mérhetik össze ismereteiket. A bűnmegelőzési előadók minden hónapban újabb feladatlapot küldenek Somogy megye valamennyi 7. osztályának. A szakemberek osztályonként egy kitöltött feladatlapot várnak vissza az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Az megmérettetésen induló osztályoknak mind a négy feladatlapot meg kell oldani ahhoz, hogy versenyben maradjanak. Az eredményeket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai összesítik.

 

A verseny februárban kezdődött, az első feladatlapot az iskolák már megkapták, de akik eddig valamiért lemaradtak, most bepótolhatják. A szakemberek a második lap határidejéig, 2021. április 1-jéig várják a helyes megoldásokat.

jpg10302

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb