Két betörés, egy gyanúsított

Írta: SMRFK
Megjelent: 2021. április 10. Szombat, 13:40

megbilincselve ill 4 3

A rendelkezésre álló adatok alapján 2021 márciusában az akkor még ismeretlen tettes Siófokon, egy a Baross utcában lévő társasház két lakásába is betört, ahonnan két kerékpárt, olajradiátort és gázpalackokat tulajdonított el.

 

 

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 47 éves érdi lakos, akit 2021. március 18-án fogtak el. P. Lászlót lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során beismerte a bűncselekmények elkövetését.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb