Fő tartalom átugrása

Bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2021. május 26. Szerda, 13:52

kép12356

A Kaposvári Járási Ügyészség indítványt tett annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatására, akiket különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

A négy gyanúsított által kidolgozott módszer lényege az volt, hogy több személyt rábírtak arra, hogy az általuk beszerzett hamis osztrák munkáltatói igazolások, banki és társadalombiztosítási iratok felhasználásával hiteleket vegyenek fel a részükre különböző pénzintézetektől, amiből kisebb részben ők is részesedtek. A gyanúsítottak a névleges hitelfelvevők felkutatásával és szállításával kapcsolatos feladatokat megosztották egymás között, míg egyiküknek kifejezetten az volt a feladata, hogy a hitelügyintézés során segítse a strómanokat. A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsítottak több mint 80.000.000,-Ft kárt okoztak az érintett pénzintézeteknek.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottakat egy összehangolt akció keretében elfogta, és az ekkor végrehajtott kutatások során nagyobb mennyiségű készpénzt is lefoglalt. A nyomozók a bűncselekmények fő szervezőin kívül további 19 személyt hallgattak ki gyanúsítottként amiatt, hogy névleges hitelfelvevőként közreműködtek a bankok megtévesztésében.

 

A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adott, és a gyanúsítottak letartóztatását elrendelte.

 

A kutatás során fellelt nagy mennyiségű készpénz egy részét rögzítő fényképfelvélt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb