Fő tartalom átugrása

Újabb orvvadász bukott le Somogyban

Írta: SMRFK
Megjelent: 2021. június 24. Csütörtök, 13:06

N3331645

Az ügy adatai alapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével 2021. június 22-én éjszaka Balatonszárszó külterületén értek tetten egy 38 éves férfit, aki több alkalommal is engedély nélkül, tiltott eszközökkel vadászott. A feltételezett elkövetőnél a rendőrök vadászpuskát, hangtompítót, hőkamerát és lőszereket is találtak.

 

 

A nyomozók az orvvadász szóládi lakhelyén további fegyvereket, lőszereket, vadászati eszközöket, azonosítatlan eredetű trófeákat, valamint vadhúst foglaltak le.

 

Az egyenruhások a férfit előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók orvvadászat bűntett, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

 

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a főkapitányság épületében dr. Szijártó István r. ezredes, bűnügyi megyei rendőrfőkapitány-helyettes, és dr. Bebes Zoltán r. alezredes, bűnügyi osztályvezető.

 

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb