Skip to main content

Tisztult a piac a csaló szójakereskedők kiiktatásával

Írta: NAV
Megjelent: 2021. szeptember 28. Kedd, 02:46

nav honlap fejleckep

A szója- és gabonakereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet még 2018-ban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután a közösségi áfaszabályok kijátszásával több mint 8 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyet a NAV most vádemelési javaslattal adta át a Fejér Megyei Főügyészségnek.

 

 

A bűnszervezet a Szlovéniából beszerzett árut egy magyar, szlovák és cseh bukó cégekből kiépített cégláncolatokon átfuttatva értékesítette magyar társaságoknak. Az így megszerzett hasznot különböző pénzmosási technikákkal próbálták meg legalizálni, tevékenységükkel összesen 8,4 milliárd forint kárt okozva a magyar államnak.

 

2018-ban, a hálózat felszámolására szervezett összehangolt akciókban több mint 200 helyszínen, Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is zajlottak kutatások. Az okozott kár biztosítására 3 milliárd forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat, autókat, készpénzt és bankszámlákat a banda tagjaitól. Az EUROPOL és az EUROJUST támogatásával dán és szlovén nyomozók részvételével nemzetközi nyomozócsoport alakult a több országon átívelő nyomozásra.

 

A cégláncolat kivonásával érezhetően tisztult a szójakereskedelmi szektor, mivel a bűnszervezet jelentős piaci részesedéssel rendelkezett.

 

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a húszezer oldalas nyomozati iratot vádemelési javaslattal adták át a Fejér Megyei Főügyészségnek. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb