capture 20211022 094330

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 21 éves vádlottat, aki egy siófoki diszkóban azért késelt meg egy másik férfit, mert el akart menni mellette.

 

 

A - személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt korábban már több alkalommal büntetett - vádlott 2021 augusztusában azon a szórakozóhelyen táncolt, ahonnan a hajnali órákban egy német állampolgárságú férfi már távozni szeretett volna. Mivel a táncparketten még ekkor is sokan tartózkodtak, a kijárat felé vezető úton elé kerülő személyeket a német férfi megkérte, hogy egy kicsit álljanak félre, és engedjék el. Kérésének a vádlott azonban nem tett eleget, ehelyett szembe fordult a másik férfival, majd őt a zsebéből elővett késsel a mellkasánál megvágta, mellyel neki könnyű sérüléseket okozott.

 

A letartóztatásban lévő férfival szemben a Siófoki Járásbíróság 2021. október 5-én 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki, egyúttal elrendelte egy korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is.

 

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása, a vádlott és védője enyhítés végett jelentettek be fellebbezést. A nem jogerős ítéletre tekintettel a bíróság – az ügyészség indítványának helyt adva – a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.

 

Az eseményeket a biztonsági kamera rögzítette.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.